A két esemény között látszólag csekély a kapcsolat, de mindenképpen kiderül belőlük valami
a korszellemről: az előkelő társaság számára már nem elegendő megélni laza erkölcseiket, a
művészetben is ezt kívánják fogyasztani. A Győri Nemzeti Színház 2025. szeptember 20-án
mutatta be Veszedelmes viszonyok-előadását Bakos-Kiss Gábor rendezésében.
Merteuil márkiné (Ónodi Eszter) és Valmont vikomt (Adorjáni Bálint), volt szeretők, a
történet kezdetére bizalmas barátok, fogadást kötnek. Ha a hírhedt nőfaló bizonyítékot tud
felmutatni arra, hogy Cécile de Volanges (Buvári Lilla) férjhezmenetel előtt álló kisasszonyt,
és Tourvel elnök mélyen hívő feleségét (Szina Kinga) is el tudta csábítani, egy utolsó
éjszakára megkaphatja a márkinét is. A feladat nem kicsi, azonban Valmont biztos sikerében.
A színpadi adaptáció (dramaturg: Turcsányi Ildikó) hű marad az alapanyag levélregény
mivoltához, hiszen az előadás legtöbb jelenetében a két főszereplő a szín két oldalán a
számára kialakított fészkéből nézi a történéseket. Tőlük értesülünk számos fejleményről is, a
Mozart különböző darabjaira koreografált táncbetétek és prózai jelenetek mellett elsősorban
az ő levelezésüket halljuk kihangosítva.
Majdnem mindenki szerelmes valakibe, a legártatlanabbul Cécile, aki a kottákba csúsztatott
titkos levelezésében éli ki vágyát zenetanára, Danceny lovag (Maczky-Kő Bálint) iránt. Két
főszereplőnk a fiatalok bizalmába férkőzik, látszólag az ő kapcsolatukhoz adnak tanácsokat,
ám valójában saját, tisztességtelen tervüket viszik véghez. Ezzel párhuzamosan Madame de
Volanges (Agócs Judit), Cécile édesanyja Madame de Tourvelt próbálja lebeszélni a vikomttal
való kapcsolattartásról, akinek vélhetően ő maga is szeretője volt. Egy pillanatra azt
hihetnénk, Valmont mégsem jár sikerrel, ám egy cselnek köszönhetően Cécile az övé lesz az
első felvonás zárójelenetében.
Látványvilágában díszes, a rokokó vonásai jelennek meg mind a jelmezekben, mind a
szobabelsőkben (díszlet-jelmez: Árva Nóra). Előbbiek kiemelt dramaturgiai funkcióval bírnak,
hiszen minden szereplő a számára kijelölt, személyiségéhez társított színű öltözetben jelenik
meg: a márkiné fölényes vörös, Cécile halványsárga, Tourvelné pedig világoskék – Szűz Mária
jelképe. Más finomságok is megfigyelhetőek az apró játékokban, például Merteuil márkiné
és Cécile színházi páholybeli beszélgetése közben a színpadon éneklő operaénekesek egy
levéldiktálás eseményét játsszák el – éppen, ahogyan erről a két nő is beszélget.
A második felvonás tragikusabb hangot üt meg, de ebből sem hiányzik az előző pajzán
humora, például Madame de Rosemunde (Bende Ildikó), Valmont nagynénjének értetlen
nagyvonalúsága, vagy a férfi inasának (Kalivoda Imre) etűdje, melyben a márkinétől várt
levelet lóhalálában kézbesíti Valmont-nak. Ebben a részben történik meg Madame de
Tourvel elcsábítása, mely után késleltethetetlenül a végjátékhoz érünk.
Az előadás egy hangsúlyos pontján Valmont a zongorához áll, majd elénekel néhány sort
Mozart Don Giovanni-jából. A világirodalom történetének leghíresebb hódítója és a vikomt
között egyértelmű a párhuzam, ám ebben az értelmezésben nem ő áll a hierarchia csúcsán,
hanem Merteuilné, aki kénye-kedve szerint karmesterként irányít mindenkit, beleértve a
férfit is. Ő erre csak a mindent eldöntő párbajon eszmél rá, amire Danceny hívta ki minden
tisztességtelensége tisztességes rendezésére. Valmont előtt feltűnik a halott Tourvelné, aki
szerelmi bánatában vetett véget életének, és maga dől a lovag kardjába. Utolsó kérése, hogy
hozzák nyilvánosságra a leveleket, és mindenki tudja meg, ki áll az események hátterében:
Marquise de Merteuil.
A tragédia megtörténtével egy időben a manipuláció mechanizmusa is lelepleződik: a
veszedelmes szerelmi viszonyok igazi rendezője nem a sors vagy a vágy, hanem az a tudatos
tekintet, amely mások életét színházként használja fel – és ebben a játékban Madame de
Merteuil az egyetlen, aki mindvégig a nézőtéren és a színpadon is jelen van. A levelek
hálózata pontosan megkomponált partitúra, melynek minden hangja az ő akaratát követi, és
amely végül saját alkotója ellen fordul: a nő egyedüliként gyászol.
Szerző: Szalánczi Ágota
A kritika a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete „Színre visszük a jövőt” elnevezésű, EMT – TE –
SZAK – 25 – 0082 számú pályázatának keretében jött létre.
