Erre a pletykavágyra játszik rá Kiss József La Grange című drámája is, mely a Gyulai Várszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójaként jött létre a szerző rendezésében. A cselekmény központi eleme Erkel Ferenc Bánk bán című operájának keletkezéstörténete. A zeneszerző életében megjelenik műve főszereplőjének sorsa, hiszen hazája és kötelessége, illetve szerelme és szabadsága között kénytelen választani. 1850-ben járunk, a Nemzeti Színház egyik próbatermében, ahol Erkel Ferenc (Jánosi Dávid) németajkú zenészeknek vezényli a Himnuszt. Az előadás első néhány jelenetében Erkel mellett Egressy Bénivel (Labán Roland) és Szigligeti Edével (Marosszéki Tamás) találkozunk. Az atmoszférát azonnal érezzük: általunk is ismert, hétköznapi, kedélyes szituációkban látjuk működni nagyjainkat. Némi baljós érzetet csak a közelmúlt forradalmi hangulata és Erkel családi nehézségeiből adódó kreatív fennakadása kelt bennünk. Az első megkerülhetetlen információ: Egressy Béni elkészült a Bánk bán librettójával, mely már csak zenére vár.
Megérkezik az addigra már több ízben kitárgyalt, az előadás színlapjából sejthető szerelmi szál női fele, a francia énekesnő, Anne de La Grange (Széles Flóra) rózsaszín, fodros-virágos ruhában (jelmez: Rátkai Erzsébet). Erkellel való kapcsolatának első időszaka munkafronti összekülönbözések sorozatával telik, ezek kicsúcsosodása a Sevillai borbély előadásán történik, amikor is Anne letapsol a zeneszerzőnek a zenekari árokba, amit ő nagy illetlenségnek könyvel el. Ekkor nyer értelmet a díszlet (díszlet: Horesnyi Balázs) központi eleme, a színpad közepén lévő szekrény, amelyben kinyitva egy kis színpadot látunk: Anne a neki berendezett díszletben egymaga hozza létre a színház a színházban - hatást. A vitából az első felvonás végére inspiráció, várható emberi kapcsolódás és közösségvállalás származik: Anne, bár nem beszéli nyelvünket, magyarul tanulja meg az ő nevével fémjelzett La Grange-áriát.
A szerző készülő operája formailag és tartalmilag is végig tetten érhető az előadásban (dramaturgok: Orosz-Bogdán Noémi és Pálfi Zsófia). A vájt fülű nézők – kissé következetlenül – már az előtt is hallhatták a majdan elkészülő opera zenéjét, mielőtt Erkel azt elkezdte volna írni a darab története szerint. Ez a párhuzam azonban később, az első felvonás zárlatával ér körbe. Bánk és Tiborc, a paraszt duettjének zenei motívumára belép a színpadra Jubál Károly (Várhelyi Áron), aki a már Katona József drámájából is ismert „Tiborc panasza” - betét mintájára a nép fájdalmáról beszél Erkelnek, és a forradalom előremozdítására kéri fel őt.
A második felvonás legelejétől ugrásszerű javulást láthatunk a két főszereplő kapcsolatában. Bajtársias összetartással készülnek a Hunyadi László előadására, amelyből a korábban már megpendített áriát teljes terjedelmében végighallgatjuk. Hatásmechanizmusában önmagát működteti a zene, az immár tetőtől talpig feketébe öltözött, éneklő Anne-on kívül – itt nem lehet nem megemlíteni Széles Flóra magával ragadó előadásmódját – senkire és semmire sem tudunk figyelni. A bemutató önfeledt mámorát váratlan vendég, Julius Jacob von Haynau (Széles Tamás) zavarja meg. Bár a Nemzeti Színház társulata, a művészek mellé érkező szeretnivaló igazgatóval, Simontsits Jánossal (Kovács Frigyes) kiegészülve rövid úton elküldi köreiből, a bresciai hiéna uralja a szituációt.
Innentől az előadás magánéleti síkon folytatódik, a zeneszerző szakmai élete háttérbe szorul. Az Anne-al való találkozás új alkotási kedvet ébresztett benne, készül a Bánk bán. Az énekesnőt Bécsbe hívták szerepelni, és igent fog mondani. Az ígért szerelmi történet Anne „életem karmestere” - megszólalásában ér véget, a főszereplők búcsút vesznek egymástól. Mielőtt azonban felocsúdhatnánk, megjelenik az ellenpólus, a fáradt feleség, Adler Adél (Szupper Fanni) Erkel Gyulácskával (Tóth Bence), a fiukkal. A kisfiúnak apjára van szüksége, a hazának pedig nagy művészre: esti mese helyett felcsendül a Hazám, hazám című nagyária. Szavak nélkül is értjük, Erkel Ferenc Magyarországon marad.
A La Grange így végül megmutatja, miként születnek nemzeti narratívák személyes veszteségek árán. A néző, aki a kulisszák mögé kíván betekinteni, nem botrányt vagy titkot kap, hanem felismerést: a nagy művek mögött nem csak legendák, hanem nagy döntések is állnak. És talán éppen ez az a pont, ahol az előadás gondolati köre bezárul – bennünk, akik tanúi leszünk ezeknek a döntéseknek.
Szerző: Szalánczi Ágota
A kritika a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete „Színre visszük a jövőt” elnevezésű, EMT – TE – SZAK – 25 – 0082 számú pályázatának keretében jött létre.
