Martin McDonagh 1996-ban jelentette meg a drámát The Beauty Queen of Leenane címen. Még abban az évben bemutatták Londonban, azóta pedig bejárta az egész világot. Magyarországon az elmúlt évtizedben nehéz olyan évadot találni, amikor ne szerepelt volna a darab legalább egy színház műsorán. De ha már csak a látványvilágot vesszük górcső alá, kirajzolódik, hogy sokféleképpen megközelíthető ez a négyszereplős történet. A dunaújvárosi előadás rendezője, Göttinger Pál a realista ábrázolás mellett döntött.
Leenane egy írországi kis falu, közel az Atlanti-óceánhoz, ahol szinte állandóan esik az eső. Mag (Balázs Andrea) és a lánya, Maureen (Holecskó Orsolya) itt élnek egy domb tetejére épített házikóban, amit körbevesz a soha fel nem száradó sár. Mag életkorából és egészségügyi állapotából kifolyólag sosem mozdul ki a házból, Maureen viszont újra és újra megteszi a csúszós, meredek utat, ami összeköti őket azzal a néhány emberrel, akit ismernek. Már maga Leenane is egy zárt világot képvisel, de Mag háza ezen belül is létrehoz egy még kisebb, még fojtogatóbb buborékot, amiben Maureen egyre nehezebben kap levegőt.
Nem Martin McDonagh az egyetlen ír gyökerekkel rendelkező szerző, aki a vidéki elszigeteltségből merít ihletet. Például John Millington Synge a Nyugati világ bajnoka című drámájában szintén felhasználja a megközelíthetetlenségből adódó frusztráltságot, és a helyieken elhatalmasodó naiv kíváncsiságot a máshol élő emberek iránt.
A két főszereplő szüntelen szócsatája és elfojtott agressziója már az első pillanattól kezdve az egész Stúdióteremben feszültséget gerjeszt. Mag gondozásra szorul, de a kiszolgáltatottsága ellenére folyamatosan bosszantja a lányát szavakkal és tettekkel egyaránt. Visszatérő téma a Vitalin csomóssága, a húgyfertőzés, a Kimberley keksz, a megégett kéz, a mosogatóból áradó húgyszag… Ugyanazokat a köröket futják le, ami Maureent csak egyre jobban dühíti. Magnek van még két másik lánya is, Margo és Annette, akik időben kiszabadultak Leenane és az anyjuk szorításából. Mag velük példálózik, pedig még a névnapján is csak a rádión keresztül köszöntik fel. Maureen viszont maradt – önszántából vagy sem, de maradt. És Mag most már nem tudná elfogadni, ha ő is elmenne.
Göttinger Pál rendezésében végig ott lebeg valamilyen baljóslatú sejtelem a levegőben, azonban mindig azelőtt csillapodnak le a kedélyek, hogy valamelyik szereplő valóban eljuthatna a végletekig. Mindketten vékony kötélen táncolnak, de a nézők nem tudhatják biztosan, ki zuhan le előbb. Azonban ennyi nyomasztás és feszültség után a tragédia elkerülhetetlen.
Bujdosó Nóra díszlete a hiányos, kopott falakkal, a régies, poros berendezéssel tökéletes helyszínt biztosít a vég nélküli perlekedésnek. Segít megérteni, hogy Maureen miért vágyódik el innen, de közben megteremti azt az otthonos, jóleső érzést is, amiben Mag lubickolhat. Azáltal, hogy a falak nem teljesen zártak, mindig látjuk, hogy ki közeledik a házhoz. Mintha a bent tartózkodók ki lennének éhezve a külvilágból érkezőkre. Mag hintaszéke a látványvilág egyik legfontosabb tartozéka. Ehhez a bútordarabhoz általában boldog, szeretettel teli képek társulnak: egy édesanya ringva táplálja a keblére fektetett gyermekét, egy nagymama kedvesen figyeli belőle a futkározó unokákat. Azonban Balázs Andrea a hintaszékben ücsörögve egészen másféle hatást kelt. Ő maga a hatalom, az állandóság; egyszerre sugall veszélyt és szánalmat, precízen egyensúlyoz a fizikai elesettség és a manipulatív kíméletlenség között.
Cselényi Nóra jelmezei szépen igazodnak a nyirkos, hideg, ír időjáráshoz. A színészeken réteges öltözet van, kötött, melegséget sugárzó pulóverek; mégis olyan, mintha Maureen mindig fázna. Mintha képtelen lenne felmelegedni. A látványvilágot Dinyés Dániel atmoszférateremtő zenéje egészíti ki, melyben jellegzetes ír motívumok csendülnek fel.
A darab két férfi szereplője viszonylag kevés időt tölt a színen, azonban ők indítják be a cselekményt. Ray (Vrabecz Botond) többször is megmássza a dombot, ezzel szemben a bátyja, Pato (Marton Róbert) csak egyszer megy fel Magék házához. De még így is ő az, aki elrabolja Maureen szívét. Ő ad okot a fantáziálásra, a tervezésre, ő jelentheti a kiutat Leenane-ből. Bár kettejük kapcsolata nem úgy alakul, ahogy azt Maureen elképzeli, ezt képtelen beismerni az anyjának. Mag pedig bármit megtenne azért, hogy ne veszítse el a lányát, és örökre magához láncolja. Ahogy az egyre hevesebb indulatok felszínre törnek, Upor László fordításában egyre több sértés és vulgáris kifejezés kap helyet. De a verbális harc végül átfordul tettlegességbe. Nem kérdés többé, hogy ki a valódi áldozat - azonban az áldozathibáztatásnak is helye marad.
Néha elég egy hiányos lengőteke készlet, hogy a kirakós utolsó darabjai is a helyükre kerüljenek és rájöjjünk: tényleg minden előre elrendeltetett, és a családi mintákat nem lehet megtörni.
Szerző: Orosz-Bogdán Noémi
A kritika a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete „Színre visszük a jövőt” elnevezésű, EMT – TE – SZAK – 25 – 0082 számú pályázatának keretében jött létre.
