A Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös előadása bekerült a Déryné Programba, ennek keretében várhatóan novemberben Százhalombattán látható a darab. A neves énekeseket felvonultató produkciót emellett meghívták decemberben Szolnokra és Pápára. Szarka Gyula és Szálinger Balázs műve legutóbb Gyulán, a várszínházban vendégszerepelt nagy sikerrel. A rendező a Jászai-díjas Pataki András.
A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült előadás tisztelegni kíván az 1697. szeptember 11-én lezajlott világtörténelmi jelentőségű esemény előtt, amikor is a Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben. A darab ősbemutatója 2018 szeptemberében volt Zentán, majd 2019 augusztusában Esztergomban a bazilika előtt tartották a magyarországi premiert. Ezután Dunaszerdahelyen a sportcsarnokban kapott nagy ünneplést és standing ovationt a stáb. A gyulai közönséget idén júliusban hódította meg a csapat, s már ekkor várható volt, hogy a darab útja nem áll meg. A Színház mindenkinek jelmondattal elindított Déryné Programba került be a Zenta, 1697 rockopera. A kezdeményezés célja, hogy színvonalas előadások juthassanak el kistelepülésekre, falvakba, állandó vagy időszakos játszóhelyekre, befogadó helyekre. Az első jelentkező Százhalombatta volt. Ezt megelőzően Pápa és Szolnok jelezte, ők is szeretnék meghívni városukba a rockoperát.
Forrás: soproniszinhaz.hu