Az est a színház tavaly decemberben bemutatott, nagy érdeklődés mellett játszott adventi koncertjének továbbgondolt változata. A produkció akkor közvetlen, személyes hangulatával aratott sikert, ezért a színház ezt a formát választotta az évadbejelentéshez is. A műsor most részben megújul, de megőrzi a korábbi előadás atmoszféráját és fellépőit: a színpadon többek között Lőrincz Judit , Molnár Nikolett ,Dósa Mátyás és Barabás Botond lép fel.
A koncerten a magyar könnyűzene ismert dalai hangzanak el új hangszerelésben – többek között Zorán, Dés László, Presser Gábor és a Halott Pénz slágerei –, lírai és energikus számok váltakozásával. A zenés blokkok között hangzik el a színház következő évadának bemutatása, valamint olyan részletek és háttérinformációk, amelyek kizárólag ezen az estén derülnek ki.
Az esemény egyik különlegessége, hogy a színház a nézőket is bevonja az évad kommunikációjába. A koncert során lehetőség lesz fotók és videók készítésére, amelyeket a résztvevők saját közösségi felületeiken oszthatnak meg. A cél, hogy az új évad híre elsőként személyes élményeken keresztül, a közösségi médiában terjedjen. A szervezők az aktív megosztást kulisszajárás sorsolásával is ösztönzik.
A koncert egyszeri alkalom, korlátozott férőhellyel, így az évadbejelentés ezúttal nemcsak információközlés, hanem exkluzív közösségi élmény is – ahol a nézők egy estére a színház „hírvivőivé” válnak.