A soproni színház majdnem hét hónapnyi szünet után folytatta az évadát. A kamara térben zajló produkció nézőtere szinte teljesen megtelt, a színészek hálás vastapsot kaptak teljesítményükért. Az újraindulás jegyében a nagyszínpadon május 21-én A padlás látható.
A közönség fegyelmezetten, maszkban érkezett az előadásra, s bár a törvényi előírások szerint nem kötelező hordaniuk azt a színházban, mégis sokan magukon hagyták. A nézőket Horváth Viktor, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. értékesítési vezetője üdvözölte, és megköszönte, hogy kitartottak az intézmény, a színház mellett ebben a nehéz időszakban, s megmaradt a bizalmuk, szeretetük a társulat iránt.
Az előadás magas hőfokon, nagy energiákkal, szemmel láthatóan örömteli játékkedvvel zajlott. Farkas Ibolya, Kárp György, Györffy András, Wischer Johann mindent beleadtak, hogy emlékezetes színházi eseménnyé varázsolják az újranyitást. Érződött rajtuk, hogy a hét hónapnyi kényszerű szünet után ők is szerettek volna találkozni a közönséggel, és együtt megélni velük az élő színház előadásokra jellemző találkozás semmihez sem hasonlítható légkörét. Hálás, örömteli vastapsot kaptak a nézőktől a színészek, akik ugyancsak megtapsolták a közönséget.
A Római karnevál továbbra is szerepel a Soproni Petőfi Színház műsorán, a kamara játszóhelyen. A nagyszínpadon május 21-én folytatódik az évad A padlás című közönségkedvenc produkcióval.
A bérletes és jegyet váltó nézők előezetes regisztráció után tekinthetik meg az előadásokat.
Forrás: soproniszinhaz.hu