Nagy érdeklődés mellett, közönségsikerrel zajlott le a Tamási Áron művéből készült Ördögölő Józsiás című előadás, melynek zenéjét a Kossuth-díjas Szarka Gyula írta. A soproni és zentai teátrumok koprodukciójában készült tündérjátékot a Jászai-díjas Pataki András rendezte. A darabot július 9-én és 10-én Szigligeten mutatja be a leghűségesebb város társulata, majd A szabadság évadában láthatja a publikum Sopronban.
Igazi szórakoztató, egyben némiképp elgondolkodtató előadással kezdődött el az Esztergomi Várszínház 33. évada. Tamási Áron ezt a művét 1952-ben írta, mesébe bújtatta mit gondol az akkori rendszerről, a hatalomról. Talán az sem véletlen, hogy jó ideig nem játszották vagy nem játszhatták a színházak a darabját. Az erkölcsi példázat 1983-ban került először színre. Most a soproni és zentai teátrumok zenés tündérjátékként, tanulságos tanmeseként mutatták be a jó és rossz harcát, amikor Tündérországot kell megvédeni a betolakodóktól. A zenés tündérjátéknak eddig egy belső munkabemutatója volt Sopronban, a stáb most találkozott először a nézőkkel.
A közönség felszabadultan élt együtt látottakkal, remek atmoszférát, hangulatot teremtve az egész előadás köré. A színészek is érezték, hogy a nézők velük vannak, partnereik, s létrejött a közös, megélt játék örömét adó légkör. Jó tempóban zajlott a produkció, a darab mélységét, aktuális üzeneteit kidomborítva remek színészi alakításokat láthattak a nézők. Gyakoriak voltak a zenei betétek, a táncok (koroegráfus Demcsák Ottó) utáni tapsok, s a végén, a meghajlásnál nagy ünneplésbe csapott át a tetszésnyilvánítás. Kijutott bőven ebből a színészeknek, a Sopron Balett tagjainak, a Szarka Gyula vezette zenekarnak, akik élőben játszották el a fülbemászó, ghymeses hangzásvilágú dalokat. A produkcióhoz Szélyes Andrea készített hatvan látványos jelmezt, ez szintén ámulatba ejtette a publikumot.
Az Esztergomi Várszínház magyar szerzők előtt tisztelgő 33. évadának premierje minden várakozás feletti sikert és elismerést hozott. Ördögölő Józsiás a Dunakanyarban is győzelmet aratott és ezzel a nyitánnyal tovább folytathatja útját a határon belül és azon túl. S természetesen Sopronban. A zenés tündérjáték ősztől A szabadság évadában látható a leghűségesebb városban felnőtt, ifjúsági és felsős bérletben.
Forrás: soproniszinhaz.hu