A tervezett programról Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművészt, a sorozat ötletgazdáját és szervezőjét kérdeztük.

- Az előző évadban csak két előadás valósult meg a tervezettek közül. A mostani évad a pótlásról is
szól?
- Elsősorban a tavalyra tervezett előadásokat szeretnénk megvalósítani, illetve azokat, amelyek
illenek az idei bemutatókhoz. November 8-án tudunk majd kezdeni, és április első hétfőjén lesz az
utolsó előadás.

- Milyen előadásokra számíthat a Mindentudás Színházi Egyetemének közönsége?
- Szilágyi Zsófia többször volt már Békéscsabán. Az istenek elveszítették egy megafonjukat című
előadása Karinthy születésének 135 éves évfordulója előtt tiszteleg. December 6-án Márkus Béla
Széchenyi-díjas irodalomtörténész Visszalopni a színpadra a költészetet címmel beszél majd Tamási
Áronról – hiszen tavaly a Vitéz lélek volt műsoron, ebben az évadban pedig az Énekes madár látható
majd a Jókai Színházban. A szerző érdekes alakja irodalmunknak, méltán tiszteljük benne „a székely
Homéroszt”. Január 10-én Varga Zoltán filmtörténész, -esztéta tart előadást Drakula köpönyegében
címmel a Drakula-alakításokról és -filmekről. Február 7-én Landgraf Ildikó, az MTA tudományos
munkatársa, néprajzkutató helyezi szokatlan megvilágításba a honfoglalást „Beszéli a világ, hogy mi,
magyarok…” címmel. Ezt az előadást az idei mesejátékokhoz szeretnénk kapcsolni, hiszen a műmesék
is a mondákból származó elemekre támaszkodnak. Arra a kérdésre is választ kapunk majd, hogyan
változnak, alakulnak a különböző korokban ezek a történetek. Március 7-én professzor dr. Gyenge
Zoltán érkezik a Mindentudás Színházi Egyetemére, A gonosz banalitása vagy a fasizmus „művészete”
címmel tart előadást. Az előadás címe Hannah Arendt filozófiai művére, az Eichmann Jeruzsálemben:
tudósítás a gonosz banalitásáról című könyvére utal – komoly és mellbevágó előadás lesz. A címből is
könnyű kikövetkeztetni: arról beszél majd Gyenge Zoltán, hogy a totalitárius rendszerek hogyan
befolyásolták, manipulálták az embereket, hogyan kerítették a hatalmukba őket. Április 4-én Újváriné
dr. Illés Mária Händel Rinaldo című operájának nemcsak a történetére, hanem a zenei
összefüggéseire is rávilágít. Galambos Hajnalka énekművész és Rázga Áron élőben fognak részleteket
előadni a zeneműből.

- Jó visszhangja volt a streamelt előadásoknak, tervezitek-e a közvetíteni az eseményeket?
- A Mindentudás Színházi Egyetemének megvan a maga törzsközönsége, amely szeret a színházba
jönni ezekre az előadásokra, és mi is ragaszkodunk hozzájuk, örömmel látjuk itt őket. Természetesen
minden előadóval úgy beszéltük meg, hogy első az egészség. Nem tudjuk, milyen rendelkezések
lesznek érvényben, a közönség és a fellépő egészsége is fontos. Felkészültünk ezekre az
eshetőségekre. A helyzet pillanatonként változhat, rugalmasak vagyunk a szervezésben, az előadások
alatt is. Ez a tizedik évad, és ünnepelni akartam – de majd a 11. évad lesz különleges.