Az eseményt október 1-én 16 órától a Kossuth utca szívében található VIP pavilonunk előtt ünnepélyes, zenés műsorunkkal nyitjuk meg, melyet követően a résztvevőkkel, Társulati tagjainkkal és a Fagyöngy Egyesület dolgozóival együtt a Színház előcsarnokáig sétálunk, ahol szintén feltöltő műsorral várjuk az érdeklődőket! Az előcsarnokban érdekes, orvosi előadásokkal várjuk Önöket!
Október 1-én 19 órától kezdődő A hőstenor című előadásunk a Mellrák elleni kampány jegyében kerül bemutatásra!
Tartsanak velünk! Sétáljunk együtt a mellrák ellen! Viseljük együtt büszkén a remény szalagját! Hívjuk fel együtt a figyelmet a a szűrések és az önvizsgálat fontosságára!
A Veszprémi Petőfi Színház minden helyzetben közösségben a közönséggel!