Hagyományainkhoz híven idén nyáron is megrendezésre kerülnek nyári táboraink. SzínHázVilág napközis táborunk most két turnusban várja a művészlelkű gyermekeket, fiatalokat, akik szeretnék elsajátítani a színpadi művészet, és a színházi szakmák fortélyait.
A Veszprémi Petőfi Színház gyönyörű épületében, Kellerné Egresi Zsuzsanna a tábor ötletgazdájának, igazgatóhelyettes-kreatív menedzserének vezetésével megrendezésre kerülő tábor öt napján játékos, kreatív formában ismerkedhetnek meg a táborozók a Színház varázslatos világával! Táborosaink többek között ellátogattak a Hangtárba, a Marketing- és a Szervezési csoporthoz, Kelléktárba, valamint a Műhelyházba. Mindegyik területen megismerkedtek az ottani feladatokkal, munkákkal, sőt a Műhelyházban kipróbálhatták a graffiti technikáját és beleláthattak a bábkészítésbe is a Kabóca Bábszínház segítségével. Az utolsó két napon Gacsal Márta veszprémi tanítónő tartott nekik érdekes helyismereti foglalkozást, majd később kisvonattal idegenvezetést is, hogy még jobban megismerjék Veszprém városát. Dolgoztak fel műveket is, melyeket elő kellett adniuk, valamint a Kabóca Bábszínház közreműködésével és dráma-pedagógiai előadásuk keretében kalauzolták el őket a bábozás világába, és saját bábelőadással próbálhatták ki a szakma fortélyait. Minden nap szorgosan és aktívan gyakorolták meglepetés-műsoruk dalát és koreográfiáját, valamint az érzékenyítés jegyében több napon keresztül forgattak filmet Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál, Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser vezetésével és Simai Dániel Zoltán operatőr közreműködésével. Szerdai napon a Keménykalap és krumpliorr egyik négylábú színésze, Csini is velük tartott a kalandokban.
Természetesen a gyermeki móka sem maradhatott el, így rendeztek dobó-, aszfaltrajz-, és gyorsöltöző versenyt is, ahol csapatként kellett küzdeni az értékes színházi nyereményekért.
Lezárásként elmaradhatatlan volt a hagyományos „zárógála” esemény, mely keretében mindenki egy névre szóló oklevéllel térhetett haza az elmúlt öt fergeteges és színházzal teli nap után.
Örömteli számunkra, hogy minden ifjú táborozó vissza szeretne térni jövőre hozzánk. Szavak táborosaink tollából:
„Otthonról lelkesen érkeztem.”
„Jó volt megismerni a háttérmunkákat is.”
„Sok érdekességet megtudtam a színházról.”
„Minden nap nagyon jó volt a program.”
„Izgalmas, érdekes volt!”
„Szuper, hogy nem lehet unatkozni!”
„Megtanultam, hogy mennyire fontos a közös munka, az összetartás.”
„Ez a tábor nagyon vidám.”
„Nagyon remélem, hogy fogok még ezekkel az emberekkel találkozni.”
„Nagyon kedvesek az emberek.”
„Jókat énekeltünk együtt.”
„Mindenki befogadó volt.”
„SzínHázVilág csodavilág!”
Várjuk az ismételt találkozást táboraink és előadásink során!
SzínHázVilág táborunk idén az 5-10 éveseknek is rendez napközis tábort, mely július 5-9. között várja a színházkedvelő gyermekeket. Már várjuk a találkozást!
A Veszprémi Petőfi Színház minden helyzetben közösségben a közönséggel!
Forrás: petofiszinhaz.hu