A Zenthe Ferenc Színház üdvözli, hogy a kormányrendelet lehetővé teszi a magyarországi színházaknak a szinte korlátozás nélküli, csupán a védettségi igazolvány ellenében történő látogatását. Szeretné azonban, ha az újranyitás valóban mindenki számára örömteli esemény lenne, ezért a színház vezetése a legkörültekintőbben készíti elő a Zenthe Ferenc Színház újbóli működését, hiszen felelősséggel tartozik a nézőiért, a színészeiért és a munkavállalóiért is.

Mivel Salgótarjánban az évad hagyományosan május végéig tart, így a Zenthe Ferenc Színház tavasszal már biztosan nem folytatja a tavaly novemberben félbeszakadt évadát, de a bérleteseket és az előadásokra szólójeggyel rendelkezőket nem éri kár, ugyanis az elmaradt előadásokat a 2021/2022-es évadban, azaz ősztől megtekinthetik majd.

Simon Lajos, a teátrum igazgatója elmondta: döntésüket az is befolyásolta, hogy nem szerették volna hátrányos helyzetbe hozni a védettséggel még nem rendelkező bérleteseket, szólójegyeseket. Remélik, az őszi évad indításakor már mindenki korlátlanul élvezheti a színház nyújtotta élményt.

A Zenthe Ferenc Színház a 2020 novemberében félbeszakadt évadot tehát változatlan tartalommal átviszi a szeptemberben kezdődő új évadra: a Székfoglaló Premier Bérlet, a Zenthe Ferenc-bérlet, a Tolnay Klári-bérlet, a Vertich József-bérlet és a Visszataps Bérlet eddig le nem játszott előadásait a 2021/2022-es évadban mutatja be. A bérletek és a megváltott jegyek az új időpontokra érvényesek lesznek, ezek tulajdonosainak nincs teendőjük. Az eddig kiadott, de még fel nem használt valamennyi típusú Szabadbérlet 2022. május 31-ig lesz beváltható.

Természetesen lehetőség lesz a még le nem játszott előadásokra bérletet, vagy új szólójegyet vásárolni, azaz aki most szeretne színházlátogatóvá válni, azt a színház szeretettel várja az új évadban.

A színház a bérleteseit napokon belül értesíti az őszi folytatásról. A már megváltott szólójeggyel, Szabadbérlettel rendelkezőket, valamint az előadások iránt érdeklődőket arra kéri, hogy folyamatosan figyeljék az új időpontokért a www.zentheszinhaz.hu internetes oldalt, a színház facebook-oldalát, illetve a programújságokat.

Forrás: zentheszinhaz.hu