2021. jún. 10., csütörtök

Hagyománnyá válik lassan, hogy Horgas Ádám, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője színészválogatáson keres új tehetségeket a társulatba. Most is felsőfokú színművészeti képzésben részt vevő és végzett fiatal színészeket vártak.

Tavaly május végén a színház felhívására összesen nyolcvanan jelentkeztek. A budapesti Színházművészeti Egyetem mellett Marosvásárhelyről, Kolozsvárról is, de a Pesti Magyar Színház és az Operettszínház színészképző stúdiójából is jöttek fiatalok szerencsét próbálni.

Az idén még ezt a rekordot is sikerült megdönteni, közel százan jelentkeztek, ezért most először három naposra bővült a ma kezdődött meghallgatás.

– Miért fontos a színháznak, hogy minden évben válogatást rendezzen? – kérdeztük a drámatagozat vezetőjétől.

– A színháznak mindig meg kell újulnia, ezért nagyon fontos az utánpótlás, a fiatal generáció megjelenése a színpadon. Ezért is rendezzük meg minden évben ezt a válogatást. Az a célunk vele, hogy felfedezzük a szakmában rejtőzködő fiatal tehetségeket. Minden évben szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy akár egy adott szerepre, akár társulati tagként is kapcsolódhassanak hozzánk tehetséges, fiatal színészek. Nagy öröm, hogy az idén újabb rekordot döntött a jelentkezők száma, megtisztelő, hogy ilyen sokan szeretnének a szegedi színházban játszani – mondta Horgas Ádám.

A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.

Fotó: Szabó Luca / Szeged.hu

Forrás: szinhaz.szeged.hu