„A revizort időről időre elő kell venni, mert gondolkodásra serkent azáltal, hogy aktuális, a mindennapjainkat meghatározó kérdéseket feszeget” – kezdte az olvasópróbát Barnák László főigazgató, ezzel hivatalosan elindítva 2026 első bemutatójának próbafolyamatát.

Tárnoki Márk rendező szerint kitüntetett feladat ezzel a művel foglalkozni, hiszen az orosz irodalom egyik legjobb vígjátéka és a társulatból népes csapatnak ad nagy lehetőséget – és valódi csapatmunkát igényel. Közéleti darab, erősen rezonál a jelenünkre, és azáltal, hogy kívülről látjuk és kinevetjük azokat a helyzeteket, amelyekbe mi magunk is kerülünk, oldja a feszültséget, egyfajta szelepként funkcionál.

A mába helyezett történet egy fiktív orosz kisvárosban játszódik, jól megjelenítve az emberek közötti viszonyokat. A szöveget erősíti díszlet-és jelmeztervező, Molnár Anna látványvilága, a nézők sok ismerős, mai elemmel találkozhatnak majd.

„A revizor nem szimplán politikai komédia, egzisztenciálisabb vonatkozással is bír, szorongató emberi érzéseket jelenít meg, akár a saját működésünkkel kapcsolatban. Megemeli az embert, ha ki tudja nevetni, amivel szemben áll” – fogalmazott a rendező.

Bővebben a produkcióról és jegyvásárlás: ITT!