A Napsugár fiúk, a Furcsa pár, a Mezítláb a parkban és megannyi sikeres vígjáték szerzőjének Pletykák című bohózatát 1988-ban mutatták be a Brodway-n, ahol hatszáz teltházas előadást ért meg. A darabot azóta is világszerte állandóan repertoáron tartják. Ezúttal a Gárdonyi Géza Színház közönsége is részese lehet ennek a fergeteges komédiának, melynek rendezője: Frigyesi András.

A történet a Hudson folyó partján fekvő egyik New York-i elővárosban játszódik, ahol bankárok, orvosok és ügyvédek, neves sztárok, befolyásos közéleti emberek laknak. Ott él New York alpolgármestere és felesége, akik épp tizedik házassági évfordulójukat ünneplik. A legjobb barátaikat hívták meg a partira. A négy házaspár mindegyike sikeres ember, karrierje csúcspontján. Számukra döntő az anyagi és hatalmi siker, a házasságuk látszat-boldogságának fenntartása, de nem fontos az értékrend. Üres az életük, s amint a rendezett külcsín megzavarodik, hirtelen gyámoltalanná válnak. Egy váratlan esemény mindannyiuk karrierje számára veszélyes lehet. A várható botrány elkerülése érdekében a valóságot különféle kitalált történetekkel, pletykákkal, hazugsággal igyekeznek eltakarni. Egymásban sem igen bíznak, ezért egymást is kitalációkkal traktálják. Végül teljes káoszt teremtenek.

Mi az igazság? Szeretné-e ezt egyáltalán tudni a néző, aki két órán át remekül szórakozott a szellemes pletykákon?

Kiderül a következő évadban, várjuk közönségünket szeretettel előadásainkra!

A bemutató időpontjáról tájékozódhatnak majd honlapunkon és Facebook-oldalunkon is.

 

Neil Simon:
PLETYKÁK
bohózat

Fordította: Debreczeni Júlia

  • DR. KEN GORMAN - BARANYI PÉTER
  • CHRIS, a felesége - DIMANOPULU AFRODITÉ
  • LENNY GANZ - NAGY ANDRÁS
  • CLAIRE, a felesége - BABÓCSAI RÉKA
  • DR. ERNIE CAUSAK - TÓTH LEVENTE
  • COOKIE, a felesége - NAGY ADRIENN
  • GLENN COOPER - RADVÁNSZKI SZABOLCS
  • CASSIE, a felesége - NAGY BARBARA
  • BEN WELCH, rendőr - VÁRHELYI DÉNES
  • PUDNEY, rendőr - KARDOS KRISTÓF
  • Szcenikus: ENGLER IMRE
  • Jelmez: KOVÁCS TÍMEA
  • Ügyelő: UJHELYI RÉKA
  • Súgó: NÉMETH NIKOLETTA
  • Rendezőasszisztens: IVÁDY ERIKA
  • Rendező: FRIGYESI ANDRÁS

Fotó: Gtál Gábor

Forrás: Gárdonyi Géza Színház