A próba, dacára annak, hogy az alkotói lelkesedést befolyásolja a pandémia miatti korlátozások sora, kellemesen kezdődött, hiszen a darab támogatója frissítőkkel lepte meg a társulatot. (Közismert, hogy a zalai vállalkozói környezet elhivatottan támogatja a zalaegerszegi színházat, egy-egy előadást kiválasztva az évad repertoárjából.)

– A nemrég elnyert zalaegerszegi Kultúra Mecénása díjunk is kötelez bennünket arra, hogy a zalai művészeti és kulturális értékeket segítsük a magunk eszközeivel, ez a soron következő darab pedig olyannyira szól mindannyiunk lelkéhez, hogy jó szívvel állunk mellé, és ajánljuk a majdani nézőknek is – mondta érdeklődésünkre Kemes Zsuzsa, a Patent Kft. vezetője, hozzátéve, évek óta jelen vannak a Hevesi Sándor Színház életében, most először „fogadtak örökbe” darab főtámogatóként egy előadást. Mély érzelmekre számít az Elnémult harangok bemutatásával. – A gyerekek számára fontos Griff Bábszínház sikerében is érdekeltek vagyunk.

 

Rákosi Viktor – Nemlaha György
ELNÉMULT HARANGOK
színjáték
Olvasópróba: 2021. január 11.

Videoanyag

Szinopszis:
Szerelmi történetként, és messziről indul a cselekmény. Az erdélyi református teológus, a tehetséges Simándy Pál kitűnő bizonyítványokkal, ám megtört szívvel tér haza Utrechtből Kolozsvárra. A református püspöktől azt kéri, hogy a koldusok papja, az elhagyottak támasza, a szenvedők vigasztalója lehessen. Így kerül Magyargarabóra, Bod Péter egykori templomába a görgényi havasok közé, hogy a magyarság megmaradásának végvári vitéze legyen e nyomorultul tengődő havasi faluban.

Simándynak azonban nemcsak a nyomorral, a babonákkal, a tudatlansággal kell megküzdenie, hanem az erőszakosan terjeszkedő román ortodox egyház helybeli képviselőjével, Todorescu pópával is.

A nyelvek, a kultúrák és felekezetek párharcában váratlan fordulat áll be, amikor Simándy őrülten beleszeret a román pap lányába, Floricába. Eleve kilátástalan szerelmük epizódjai egy szörnyű tragédia felé vezető út állomásai, amelynek betetőzéseképpen a lelkész rájön, hogy a lány apja a bukaresti nagyromán irredenta központ ügynöke…

Részlet a regényből:
"Itt a havasok közt télen egyforma fehér minden, tavasszal és nyáron egyforma zöld minden. Az igazi színpompás, tarka világ csak ősszel kezdődik. A természet itt akkor öltözködik föl legszebben, mikor meghalni indul. A rengeteg erdő nagyon lassan hullatja leveleit. A levelek szívósan, sokáig ragaszkodnak az ághoz, az élethez. Először elkezdenek sárgulni, négy-ötféle sárga szint öltenek föl; azután egyrészük átmegy a piros színbe, a pirosnak tízféle árnyalatába. S a pusztuló őserdőkben ilyenkor a legélénkebb, a vérvörös szín az uralkodó. Mellette vannak még zöld, sárga és fekete foltok. Azt hiszed, tündérkertben jársz, pedig itt nem tündérek űzik pajzán játékukat, hanem a halál járkál nehéz léptekkel."

  • Simándy Pál - D. Varga Ádám e.h.
  • Todorescu, román pópa - Besenczi Árpád Jászai-díjas
  • Florica, a pópa lánya - Dura Veronika e.h.
  • Benedek kurátor - Bálint Péter
  • Sára néni - Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
  • Zalathnay Barnabás - Kiss Ernő Jászai-díjas
  • Zágoni Albert, főispán - Wellmann György Aase-díjas
  • Smaranda, a pópa házvezetője - Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
  • Rózi, cselédlány - Kovács Virág
  • Petru - Kovács Martin e.h.
  • Kovács Áron, pakulár - Andics Tibor
  • Díszlet: Mészáros Tibor
  • Jelmez: Szőke Julianna
  • Világítás: Gibárti Tibor
  • Ügyelő: Kovács Arnold
  • Súgó: Jurina Beáta
  • Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
  • Rendező: Farkas Ignác Jászai-díjas

Forrás: hevesisandorszinhaz.hu