Nóra és Helmer házasok. Szeretik egymást. Mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek, bár a
pénz és a pozíció inkább Helmeré, Nórának maradnak a gyerekek. Amikor Helmer
tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés
legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy
házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján.
Összecsomagol, és gyerekeit hátrahagyva, elhagyja családját. Ennyi a történet. A polgári
közönség felháborodott, a női emancipáció hívei lelkesedtek. Elhagyhatja-e egy anya a
gyermekeit? Mit vár el a társadalom egy nőtől és mit bocsájt meg egy férfinak? Inkább nők és
férfiak vagyunk, női és férfiszerepekkel, vagy elsősorban emberek és egyenlők?
Béres Attila ezekre keresi a választ legújabb rendezésében, aminek kiindulópontja éppúgy
lehet az „éljen a feminizmus”, mint a „megtehet-e ilyet egy nő?” felvetés. – Inkább az „éljen a
feminizmus” szemszögéből közelítettünk a darabhoz, de egy Nóra-próbafolyamat során a
második kérdést sem lehet megkerülni. Azt hiszem, hogy ha lefújjuk a port a darab korba
ágyazott részleteiről, akkor az alapkérdés – van-e egy nőnek annyi szabadsága, joga és
kötelessége egy házasságban, mint egy férfinak – ma ugyanolyan érvényes, és egyértelmű
nemmel megválaszolható, mint Ibsen idején. Változtak az arányok, jobb a helyzet, mint száz
éve, de a társadalmi konvenciók Magyarországon még mindig alárendelt pozícióba sorolják a
nőket – magyarázza a rendező. Helmer és Nóra házassága ráadásul látszatra nem is olyan
rossz: szépen élnek, szép gyerekeik vannak, minden szép körülöttük. Az egész alatt azonban
kimondatlan feszültségek izzanak, leplezett agresszió és függőségben tartás az egyik oldalon,
megfelelési kényszer és a függőség kényelmének elfogadása a másikon. – A darab ezért is
lehet sokaknak érdekes, mert nem a szélsőségek terepén mozog, hanem a jól ismert
hétköznapiságén. Ettől függetlenül nem tartom feminista darabnak a Nórát, mert leszűkíti az
értelmezést. Ez elsősorban egy párkapcsolat története, egy nagyon lassan változó társadalmi
Sajtókapcsolat: Méder Noémi | meder.noemi@mnsz.hu | + 36 20 597 1410 | www.mnsz.hu
elvárással a háttérben. Ezért is találóbb a Babaház cím, amit Kúnos László fordítása (és Ibsen
eredeti címadása) nyomán mi is használunk Ari-Nagy Barbara dramaturggal – fejti ki Béres
Attila.
Hozzáteszi, az az érdekes Ibsen szövegében, hogy nem kell nagyon sokat változtatni rajta,
hogy egy mai városi, középosztálybeli család jelenjen meg előttünk, egy család, ami lehetne
akár magyar is. – Elsősorban a nagyon 19. századi részleteket kellett lefaragnunk, például a
cselédet, dajkát, akiket száz éve még a magyar átlagpolgár is meg tudott fizetni, ma azonban
már nagyon más társadalmi réteget idéz be, ha egy házban állandó személyzet van. A szöveg
sűrűbb lett, gyorsabb tempójú, új elem mindössze annyi van benne, hogy az Ibsen által
eredetileg táncnak leírt produkciót, amellyel Nóra készül fellépni, egy dalra cseréltük ki –
árulja el a rendező. Horesnyi Balázs Jászai-díjas, Érdemes Művész díszlettervező igencsak
különleges látványvilágot álmodott meg a darabhoz, ugyanis a játékteret tetőtől talpig
citromsárgába öltöztette. – A díszlet sárgája inkább esztétikai, mint szimbolikus döntés
eredménye. Olyan teret képzeltünk el, amely modern, letisztult, otthonszerű, de annyira mégis
absztrakt, hogy ne a realista részleteire figyeljünk. A monokrómia kicsit elemeli a valóságtól,
egy keretet képez, amely kiemeli a benne történteket – avat be a részletekbe Béres Attila.
A főszereplő Nórát Czakó Julianna kelti életre a Játékszín sárga terében, aki elmondása
szerint nagyon örül a szerepnek. – Szerintem minden színésznőnek a szerepálmai között ott
van Nóra. Ibsen 1879-ben írta ezt a történetet, ami akkoriban nagy port kavart, de úgy vélem,
hogy meg lehet találni ennek az igazságát ma is. Sok olyan súlyos történet van, mint amilyen
ez, és talán jó az, ha a néző ezt láthatja, szembesülhet vele, hogy ez akár az ő életében is így
van. Rájöhet, hogy ő is egy dobozba zárja magát, - csak hogy egy kicsit a Tartuffe
előadásunkat idézzem -saját babaházába menekül – véli a színművésznő. – Nórának megvan a
saját igazsága. Bár egy törvénybeütköző dolgot követett el, ő tényleg mindent a családjáért
tesz. Elhiszi, hogy neki az a feladata, hogy mindent feláldozzon értük, saját magát pedig a
végtelenségig a háttérbe szorítsa és elviselje, hogy mindenki azt gondolja róla, hogy mindenre
alkalmatlan, mert nagy válságban még nem volt az élete. Aztán szép lassan kiderül, nagyon
sok munka és áldozat van a háttérben, amit minden nap meg kell neki hoznia a tökéletes
látszat fenntartása érdekében, mert ezt várja el tőle mindenki. Mindezek mellett mégsem
gondolom, hogy áldozat lenne. Reményeim szerint egy izgalmas és különleges előadást
láthatnak a nézők – összegzi Czakó Julianna.
