Közel 350-en jelentkeztek a Vörösmarty Színház felhívására, amely a Fame című musicalhez toboroz szereplőket. A videós előválogató után hétvégén 110 fiatal mérette meg magát az alkotógárda előtt.

Kiss Diána Magdolna színésznő, Kéménczy Antal az előadás zenei vezetője, Rovó Tamás koreográfus és Hargitai Iván rendező két napon keresztül zsűrizte a jelentkezőket, akik közül voltak, akik táncos szerepekre, és voltak, akik főbb szerepekre aspiráltak. Az mindannyiukban közös volt, hogy óriási lelkesedéssel és izgalommal léptek ki a színház nagyszínpadára, hogy bemutathassák tehetségüket.

Hargitai Iván a kétnapos castingról úgy nyilatkozott, hogy remek hangulatban telt: „Az, hogy tehetséges fiatalok játsszák a főbb szerepeket, az nagyon fontos, de talán eggyel fontosabb az, hogy egy komoly, közös csapatmunkáról van szó. Azt gondoljuk, hogy ennek az előadásnak az ereje abban lehet, ha egy nagyon egy húron pendülő csapatot sikerül létrehozni. Ennek a 24 fiatalnak együtt kell tudni lélegeznie ebben a darabban, mert az ő sorsukról szól, hogy mik az áldásos és átkos részei a showbusiness-nek, a művészszakmának. Mennyi keserűsége, buktatója, nehézsége és mennyi öröme és eufórikus pillanata van. És ezt nem egy-két szerepben kell tudni megmutatni, hanem az egész csapatnak együtt.”

Rovó Tamás koreográfus a casting alatt rengeteg érdekes figurát látott, a fiatalok sokszor meg tudták lepni: „Én nem feltétlenül a legjobb táncost keresem, sokkal inkább a karaktereket, azokat az embereket, akiket lehet tanítani táncolni, és akikben látok fantáziát arra, hogy az elképzeléseim szerint egy érdekes látványvilágú koreográfiát tudjak létrehozni.”

A most továbbjutott 51 fiatal két tévéműsor keretében méretteti meg magát, a zsűrihez pedig még csatlakozik Bagó Bertalan, a Vörösmarty Színház művészeti vezetője és Horváth Csaba, fizikai tagozatvezető. Hétvégén tehát folytatódik a casting.

Fotók: Torma Sándor

Forrás: vorosmartyszinhaz.hu