A színház igazgatója rendkívüli örömét fejezte ki, hogy újra együtt a társulat, bár nyilvánvaló bizonytalanságának is hangot adott, hiszen nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a járvány második hulláma mikor éri el országunkat. A munka azonban elkezdődik, az évadnyitó társulati ülés után a Kozák András Stúdióban már az első bemutató, Az ember tragédiája 2. élő olvasópróbája kezdődött, két író, Márton László és Závada Pál részvételével. A folytatásban vidám, könnyed darabok kerülnek színpadra. Az évad a gyerekeknek is tartogat meglepetést, Csukás István a Vörösmarty Színház felkérésére írt Diótörőcske című előadással várják őket. Szikora János a hagyományos, tavalyi évadot bemutató film helyett ezúttal egy Strehler-idézettel készült, utalva arra, hogy a színház élő műfajként tud igazán létezni: „Az én mesterségem az, hogy történeteket meséljek a többieknek. El kell mondanom, mert nem tudom magamban tartani őket. Mások történeteit mesélem a többieknek.".
A fenntartó Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatától Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a társulatot, megköszönve a karantén idején végzett munkát.
Forrás: www.vorosmartyszinhaz.hu