Nagyívű színpadi játék, a mintegy kétórás játékidővel rendelkező Trianon című rockopera olvasópróbái kezdődtek meg szerdán színházunkban, a járványügyi egészségügyi előírások legteljesebb betartása mellett, a Nagyszínpadon. A Koltay testvérek által írt, a Kormorán együttes zenéjével előadott, kilencven évet felölelő zenemű a kisemberek tragédiáinak állít emléket, s amellett arra keresi a választ, hogyan lehet megvalósítani a nemzet határokon átívelő egyesítését. Az ötven művészt színpadra szólító, rendkívül látványos darab bemutatója eredetileg a magyar kultúra napján, január 22-én lett volna látható, ám az ismert okok miatt – előreláthatólag – február 21-én mutatjuk be a közönségnek. A darab főbb szerepeiben Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművészt, Tege Antalt és Katkó Ferencet köszönthetjük, a Békéscsabai Jókai Színház művészei és a színitanház fiatal tehetségei mellett fellépnek a Viharsarok Táncszínház tagjai is, koreográfus: ifj. Mlinár Pál. A díszlet Igaz-Juhász Katalin, a jelmezek Vesztergombi Anikó tervei alapján készülnek. A darab színrevitelét Koltay Gábor rendező, Balázs Béla-díjas Érdemes művész irányítja.
Forrás: jokaiszinhaz.hu