2021. máj. 20., csütörtök

A fiatalok már korán reggel sürögtek-forogtak a színházban, hiszen Rovó tamás koreográfus és Beliczai Béla koreográfus-asszisztens vezetésével a bemelegítés után egy komoly koreográfiát kellett betanulniuk. Az énekes csapat pedig Kéménczy Antal zenei vezetővel gyakorolták a fináléban bemutatott dalukat.

Az egyéni produkciók bemutatása délután következett az öttagú zsűri előtt, ahol Hargitai Iván, az  előadás rendezője, Kéménczy Antal zenei vezető, Rovó Tamás koreográfus mellet Kiss Diána Magdolna és Molnár G. Nóra foglalt helyet.

A véghajrában a versenyzők legtöbbje tudása legjavát adta, de olyan is akadt, aki a döntő pillanataiban nehezebben összpontosított. Számukra megnyugtató volt a tudat, hogy a zsűri egész eddig szereplésük alapján ítélte meg őket.

A nap végén a fiatalok előadták a délelőtt betanult koreográfiát és a dalt, így méltóképpen zárták az estét.

Hogy kik nyerték meg a casting döntőjét, megtudhatják a Fehérvár Tv műsorából, május 22-én, szombaton este 19:40-től.

Fotók: Torma Sándor

Forrás: vorosmartyszinhaz.hu