Június 17-én 14 órakor rendhagyó, vidám, zenés és sok meglepetést ígérő Gyereksziget megnyitóval várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt a Színházkertben! A három nap során PetőfIfiAkadémistáink sétapálca, operettfejdíszek, színpadi makettek, legyezők készítésével, hajfonással, gyöngyfűzéssel, csillámtetkóval várják a kézműveskedni vágyó ifjú közönséget! Érdemes lesz velünk tartani, hiszen nem csak Operettfesztiválos lufit nyerhetnek az odaérkezők, de megnyitjuk Fesztiválunk Mini Vidámparkját is, ahol óriáskerék, ugrálóvár, célbadobó és körhinta is várja a gyermekeket és gyermeklelkű felnőtteket!

Tematikus ételekkel, bőséges kínálattal várják Önöket a Fesztivál egész területén 14 órától egészen 20 óráig a GasztrOperett standjai!

Találkozzunk 18.30-kor a Veszprémi Ifjak Pontján a Kossuth utca szívében, ahol élőzenés műsorral készülünk Veszprém város lakóinak és az idelátogató kedves vendégeknek! A Fesztiválindító programot követően is tartsanak velünk és vonuljunk le együtt élőzenés kísérettel, valamint operett műsorokkal Veszprém legkülönlegesebb helyszínein az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál fő helyszínére, a Színház előtti Dísztérre!

Cirkuszművészet, élőzene, tánc, nemzetközi szólisták, színház, operett minden mennyiségben! 20 órai kezdettel hagyományos, nagyszabású, látványos Nyitóceremóniánkkal várjuk Önöket! A fergeteges hangulatról a Veszprémi Petőfi Színház művészei, vendégművészeink, fúvószenekar, tánccsoport, valamint a lehengerlő cirkuszművészet képviselői gondoskodnak! A Nyitóceremónia házigazdája Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész; szerkesztő-rendező, konferanszié Keller János színművész. Estünk díszvendége a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Szinetár Miklós, akivel az előadást követően egy rendkívül izgalmas, érdekfeszítő beszélgetést hallgathatnak meg a Színház előcsarnokában. A szakmai beszélgetés során többek között szó lesz az operett titkairól, műfajáról, legnagyobbjairól és Kálmán Imre nagysikerű operettjéről, a Csárdáskirálynőről is. Az eseményt Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál vezeti.

A Nyitóceremóniára vásárolt jegyek az azt követő beszélgetésre is érvényesek! Jegyek: https://petofiszinhaz.jegy.hu/program/v-veszpremi-ratonyi-robert-operettfesztival-nyitoceremonia-135768/829516 . További információ: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu. A Fesztiválra extra kedvezményes bérleteket is tudnak váltani!

Fesztiválunk programjáról bővebben: https://www.petofiszinhaz.hu/operettfesztival/2022-06-06/Junius-17-19-kozott-varja-az-operett-rajongokat-az-V-Veszpremi-Ratonyi-Robert-Operettfesztival

Találkozzunk június 17-19. között az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztiválon! Ünnepeljük együtt a szíveket-lábagat megdobogtató, csodálatos műfajt, a magyar operettet!

Fesztiválunk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával és velük együttműködve kerül megrendezésre.