2021. nov. 17., szerda

A hosszúlépés.járunk? és a debreceni Csokonai Színház közös sétaszínházán a kulisszák az eredeti helyszínek, a sétavezetők pedig az írót megszemélyesítő színészek, akik megjelenítik a fiatal, a felnőtt és az idősebb, életével, szülővárosával és a családi örökségével számot vető Térey személyét. Az est második felében Ráckevei Anna kérdezőből kérdezetté válik (szerepét Bakota Árpád színművész veszi majd át), hisz a színésznő az Ajtónyitogató című, november 19-én bemutatandó sétaszínházban Hajdu Imeldával Szabó Magdát kelti életre, hogy ne csak Térey, hanem a világhírűvé vált debreceni írónő szemével is láthassuk a cívisvárost. A Kulisszák vendége lesz Kiss Eszter az Ajtónyitogató rendezője is. Bár Szabó Magda már budapesti íróként lett világhírű, mégis szülővárosába, Debrecenbe kell mennünk, ha igazán érteni szeretnénk a műveit és őt magát. A Kulisszák nézői most sem csalódnak majd, hisz a színészek az eddig számukra is ismeretlen műfaj, a sétaszínház szakmai rejtelmeiről és persze személyes érintettségükről is vallanak majd.

Kulisszák a sétaszínházakról november 25-én 18 órától a Szabó Magda Pódiumteremben.