Doris és George huszonöt éve szeretik egymást és randevúznak titokban. Évente egyszer találkoznak, pedig már mindketten családot alapítottak. Ezt a furcsa, megmagyarázhatatlan viszonyt végleg elengedni azonban legalább annyira tűnik lehetetlennek, mint egymást választani egy életre. Vajon mit keresnek? És mit találnak meg évente egyszer együtt? A végtelenül humoros, bájos és lélekmelengető történet rendkívül értékes szórakozást biztosít. Bernard Slade romantikus vígjátékát Danyi Judit és Hegedűs Zoltán főszereplésével, Szerednyey Béla rendezésében láthatják.

A rendező a premier után elmondta, a színészházaspár igen különleges helyzetben van, hiszen ilyen még nem volt, hogy a két részt azonos szereplők játszották volna Magyarországon. Szerednyey Béla mindig szeret Danyi Judittal és Hegedűs Zoltánnal dolgozni, most is könnyedén és eredményesen folyt a közös munka.

A premieren Szente Vajk, a Kecskeméti Katona József Színház főrendezője is részt vett. Mint köszöntőjében említette, már az első rész is nagyon megérintette, és most is nagy hatást gyakorolt rá az előadás. Ugyancsak megtisztelte jelenlétével a bemutatót Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester úr, aki elárulta, akkor kezdett politikai pályafutásába, s kezdte kiemelt területként kezelni a kultúrát, amikor Danyi Judit és Hegedűs Zoltán a kecskeméti teátrumba szerződtek, ráadásul személyesen is ismeri a két színművészt, így igazán nosztalgikus érzések fogták el.

A produkciót a Stúdiószínház közönsége hatalmas tapssal fogadta, és többen megvárták a művészeket, hogy személyesen gratuláljanak nekik.

Az előadásra jegyek még kaphatók a Kecskeméti Nemzeti Színház jegyirodáiban, illetve online, a www.kecskemetinemzeti.hu oldalon.

Forrás: kecskemetinemzeti.hu