Nem múlhat úgy el Gyereknap, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház ne kedveskedne valamivel a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ kis lakóinak. Ezúttal rendhagyó módon nem egy műsort kaptak ajándékba, hanem egy különleges meghívást a Diótörőcske című előadásra.

A Vörösmarty Színház művésze, Váradi Eszter Sára és Németh Mariann Mary szívügyének tekinti, hogy a gyerekeket évről-évre meglepje valamivel, így nem érte őket váratlanul, hogy mosolygó arcocskák fogadták őket már a kapuban. A koronavírus miatt ugyan sajnos most élő műsort nem lehetett adni, a gyerekek mégis nagyon örültek, amikor megtudták, hogy ősszel eljöhetnek a színházba. Váradi Eszter Sára minden évben nagyon készül a találkozásra, hiszen gyerekeknek örömet okozni a legnagyobb ajándék: „Immár hat éve, hogy először összedugtuk a fejünket Maryvel, hogy Gyereknapra kitaláljunk valami izgalmasat az otthonban lakó gyerekeknek. Sajnos most a covid miatt műsort nem tudtunk hozni, de ősszel már nagyon várjuk a csapatot, hogy megnézzék az előadást. Annyit elárulhatok, hogy engem Marcsibabaként láthatnak majd.”

Deresné Tanárki Mária, a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője köszönte meg a gyerekek nevében az ajándékot: „Mindig nagy izgalommal várjuk a Vörösmarty Színház művészeit, most egy különleges ajándékot kaptunk, hiszen elvihetjük a gyerekeket színházba, ami óriási örömmel tölt el. Ünneplőbe öltözhetünk, és egy igazi élménnyel leszünk gazdagabbak.”

Ősszel mutatja be a Vörösmarty Színház társulata Csukás István utolsó színpadi művét, a Diótörőcskét, Kerkay Rita rendezésében. Az örök mesemondó kifejezetten a fehérvári színház számára írta meg a mesedarabot, az ősbemutatót ősszel tartják.

Forrás: vorosmartyszinhaz.hu