A Soproni Petőfi Színház produkciója hatalmas sikert aratott az Ausztriából érkező vendégek körében. A szereplők magas szintű színészi játéka, énekesi teljesítménye, a fergeteges táncok, az élményt fokozó zenekaros hangzásvilág, a monumentális díszletek, a színes, látványos jelmezkavalkád lenyűgözte a nézőket, akik hosszan ünnepelték a csapatot. A darab magyarul A szabadság évadában látható a leghűségesebb város teátrumában jövő tavasszal.

Megtartották az első német nyelvű előadást a Bál a Savoyban revüoperettből a barlangszínházban. A produkciót Béres László állította színpadra, a koreográfus Bokor Attila volt, aki először dolgozott a társulattal. A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és a Gerberhaus Culturproduktionen produkciós iroda 2018-ban kötött együttműködési megállapodást. A magyar fél német nyelvű operett-előadásokkal várja az osztrák-bajor nyelvterületről érkező nézőket, csoportokat a nyári szezonban. Az első ilyen produkció Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettje volt, majd idén Ábrahám Pál egyik legsikeresebb művét tűzték műsorra. Júliusban, augusztusban és szeptemberben összesen tíz alkalommal játsszák a darabot németül, jövőre pedig hússzor.

Mutatványosok, zenekar várta az Ausztriából érkező csoportokat. Az előadás lenyűgözte a nézőket, nagy tetszést aratott. Kijutott az ünneplés a szereplőknek, Oberfrank Péter karmesternek és a zenekarnak, a kórusnak, a Sopron Balett, a Dirty Dance Sopron táncosainak. A vastapsos elköszönés után a színfalak mögött Sepp Schreiner, a Gerberhaus Culturproduktionen produkciós iroda tulajdonosa gratulált Pataki Andrásnak, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a magas színvonalú előadásért, külön kiemelve a remek szereposztást, művészi teljesítményeket. A premierre eljött az ORF magyar szerkesztőségéből Hausmann-Farkas Elizabeth, aki német és magyar nyelven hosszabb rádiós összeállítást, bejátszásokat és interjúkat készített a stábbal az Ausztriában élő magyaroknak. A nézőtéren ott ült Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész, aki lányáért, a Daisy Parkert alakító Kisfaludy Zsófiáért izgult. A színművésznő évekig játszott a soproni színházban, örömmel tért vissza ide.

A Bál a Savoyban német nyelven ma és szombaton tekinhető meg ebben a hónapban, majd augusztus 12-én, 19-én, 20-án, valamint szeptember 1-én, 9-én, 11-én és 12-én látható a barlangszínházban. 

Forrás: soproniszinhaz.hu