Idei Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk során kiemelten megjelenik a szemmel látható és nem látható kihívások, valamint a művészet kapcsolódása, hiszen sok „beteg” terápiaként választja szakmaként, vagy hobbiként a művészetet. Így fesztiválunk összeművészeti kínálattal indult el idén, aminek központjában az áll, amiben mi nagyon hiszünk: a színház gyógyító ereje!

Fesztiválunk kiegészítő programjait egy nagyon különleges kiállítással nyitottuk meg, amely során Kellerné Egresi Zsuzsanna mentálhigiénés szakember, Színházunk igazgatóhelyettes-kreatív menedzsere a tehetséges és nem látható kihívással élő, Oravetz Dániellel, valamint – ahogy ő hívja – múzsájával, Kulcsár Teodórával beszélgetett Színházunk gyönyörű előcsarnokában. A festőművész 18 éve kapta meg a diagnózist, miszerint skizofréniával, annak is egy speciális ágával él együtt. „Nálam ez a betegség epizodikus rosszulléttel jön elő, ami olyan érzés, mintha egyik pillanatról a másikra, szinte egy csettintésre több tíz, húsz, vagy akár száz új érzékszerv aktivizálódna, és új érzések, gondolatok, illatok jönnének elő. Mintha olyan szemüveget adnának rám, amivel lelkileg meztelennek látok mindenkit.” – magyarázta. Azt is elárulta, bár nagyon együttműködő volt az orvosokkal, segítőivel, sok évig nem volt betegségtudata, vagyis maga előtt sem ismerte el, hogy ő valóban küzd ezzel a betegséggel. „Nagyon megrázó volt, amikor ott álltam a fürdőszobában és végre felismertem, de abban a pillanatban egy új élet kezdődött, kinyílt a világ és elfogadtam önmagam olyannak, amilyennek Isten teremtett.” – tette hozzá. Felesége, múzsája, Dóri hozzátette: egy ilyen mentális betegségben a hozzátartozók is nagyon érintettek, azonban ők Danival kapcsolatuk elejétől fogva nyíltan, őszintén beszéltek erről egymással, mely sokat segített abban, hogy ő is megerősödjön, és kitartsanak egymás mellett. Oravetz Dániel 17 képet is hozott magával; kiállítása a három nap alatt megtekinthető Színházunk előcsarnokában. A művészetről – mely terápia is számára -, azt mondta, van, hogy egy képen több hónapot is dolgozik saját magában, míg vászonra viszi. „Van egy műterme, kuckója, ahol úgy alkothat, ahogy szeret!” – tette hozzá Dóri. Zárásként elmondta, feleségével az a missziójuk, hogy segítsék embertársaikat és azok hozzátartozóit, ezért is vállalták fel nyíltan az elejétől fogva a nevüket és írták le őszintén az akadályokat, nehézségeket, módszertanokat és a boldog pillanatokat is. „Azért is jöttem ide ma, hogy megosszam Önökkel, ilyen súlyos betegség mellett is tud egyensúlyt tartani az ember és boldog lenni. Hogy mi is ugyanúgy szeretnénk közösségben lenni, élni, vágyunk a szeretetre, az elfogadásra.” – tette hozzá Dani.

Délután egy aszfaltrajzversenyre vártuk az előzetesen jelentkezett gyerekeket, ifjakat, akik Érzékenyítőcske programunkon belül egymás segítése, illetve a segítségnyújtás témakörében „vetették aszfaltra” gondolataikat, érzéseiket. A 11 alkotó többek között az embertársak és az állatok segítését rajzolták le, de volt, akit Színházunk pandámia alatt nyújtott segítő, feltöltő, „utazó színháza” ihletett meg. A díjazottakról a három tagú zsűri, Főző Ditta kreatív munkatárs, Gacsal Márta veszprémi tanítónő, illetve Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál dönt majd. Az ünnepélyes díjátadóra Fesztiválunk utolsó napján kerül sor.
Idén egy új kiegészítő programmal, a Felolvasó színházzal is várjuk az érdeklődőket, mely keretében irodalmi művek segítségével dolgozunk fel aktuális, és fontos témákat. Ma este a megtévesztés témakörben hallhattuk Topolcsányi Laura művét, Módri Györgyi, Horváth Csenge, Gaál Attila Csaba művészek, valamint Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál felolvasásában, aki a színészeket, mind érzelmileg, mind gyakorlatban készített fel az eseményre. A megrázó, elgondolkodtató olvasmány után a nézőkkel közösen dolgozták fel a hallottakat Kardos Klára klinikai szakpszichológus és a témakör ötletgazdája, Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember. A stúdióbeszélgetés során Kardos Klára elmondta, sajnos napjainkban nagyon aktuális az olvasmány, és minden elhangzott szó realitását éli; de emellett szó esett többek között a nárcisztikus személyiségzavarról is, és azokról az emberekről, akik ennek áldozatául esnek. „Azt a legfontosabb megjegyezni, hogy ne ítélkezzünk egymás felett!” – emelte ki a klinikai szakpszichológus, utalva ezzel a nem látható terhek, kihívások cipelésére.

Első Fesztivál napunkat a Katona József Színház sikerdarabjával zártuk Pálos Hanna és Vizi Dávid főszereplésében. Előadás előtt ünnepélyes megnyitó keretében köszöntötte a közönséget Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Nagy Károly apákanonok, valamint Színházunk vezetése, Oberfrank Pál igazgató, és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser. A gyermekvállalás kérdéskörét felvető előadás után a művészekkel és nézőinkkel közös feldolgozó beszélgetés következett, Kardos Klára szakpszichológus és Kellerné Egresi Zsuzsanna mentálhigiénés szakember, Színházunk igazgatóhelyettes-kreatív menedzsere vezetésével, ahol többek között szó esett a generációk közötti gyermekvállalásról való gondolkodásmódról is. Pálos Hanna művésznő hozzátette, számára más volt hajadonon, majd anyukaként játszani ezt a szerepet; míg Vizi Dávid kihívásként tekintett az előadásra, hiszen – véleménye szerint – ő még nem tart a gyermekvállalás küszöbén.

Nagy örömünkre szolgál, hogy Fesztiválunk mind három napján velünk tart a Fagyöngy Egyesület, akik a Művészbejáró közelében kihelyezett sátorban tartanak a mellrák elleni küzdelem fontosságáról prevenciós előadásokat, illetve szűrővizsgálatokra is várják az érdeklődőket.

Érzékenyítés színházzal, a színház gyógyító erejének bizonyítása. Tükröt tart, irányt mutat, segít! Ez a Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztivál! Várjuk Önöket július 17-én is, IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk második napján is, ahol ismét összművészeti, hasznos, lelket építő programokkal várjuk Önöket!

IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk részletes programja

IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk három lélekemelő napja a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával valósulhatott meg.

Forrás: petofiszinhaz.hu