2021. nov. 17., szerda

December 4-én Horváth László Attila, Illyés Ákos és Tóth Zolka a Krúdy Kamarában az Új
stílusgyakorlatok-kal várja a fergeteges vígjátékok kedvelőit! A múlt század közepén egy francia
író, Raymond Queneau „Exercices de style”, azaz „Stílusgyakorlatok” címmel remekművet vetett
papírra, melyet kilencvenkilenc stilisztikai formában írt meg. Éppen, mint a magyar népmesék!
Annyi bizonyos csupán, hogy lesz rá kilencvenkilenc, vagy hetvenhét, de legalább is huszonkettő
megoldásunk a színpadi változatban a Móricz Zsigmond Színházban!
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is összegyűjtöttük egy VIDÁM bérletbe az évad
legkönnyedebb darabjait, legjobb vígjátékait, melynek első előadása Puskás Tivadar jutalomjátéka,
A Napsugár fiúk lesz decemberben 28-án, kedden a Nagyszínpadon, Horváth László Attilával,
Puskás Petivel és Dallos Bogival. Aki Vidám bérletet ajándékoz karácsonyra, annak már biztosan
lesz helye egy későbbi Legénybúcsú, Idétlen időkig és Új stílusgyakorlatok előadáson is.
A közkedvelt Legénybúcsú című előadásunkat nagy örömünkre újra megtekinthetik december
29-én a két ünnep között nézőink.
Az óévet szeretnénk közönségünkkel együtt búcsúztatni: december 31-én egy saját Zenés
Szilveszteri Gálaműsorral készülünk 18 órától. További részletekkel hamarosan jelentkezünk.
Idén először a Gála után lehetőség nyílik akár a Szindbád Kortárs Magyar Bisztróban elköltött
ünnepi vacsorával kombinált jegyek vásárlására is, melyet személyesen a Móricz Zsigmond
Színház Jegyirodájában, és a Szindbád Kortárs Magyar Bisztróban vásárolhatnak meg az
érdeklődők!