Megállíthatatlan A padlás produkció Sopronban. Musicaltörténeti pillanatként, országosan egyedülállóan 25 tagú zenekar kíséretével, Oberfrank Péter zenei vezető vezénylésével került színpadra a népszerű musical. Ez a zenekaros, emlékezetes hangzásvilág, a színészek magas szintű teljesítménye, a generációkat összekötő történet, a slágerré vált dalok kicsikre és nagyokra egyaránt hatottak eddig is. Az évet búcsúztató remek hangulatú előadásokra teljesen megtelt a teátrum.
A nézőket Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a szilveszteri előadás előtt. Elmondta: a musicalt a 2018-ban elhunyt Horváth László színművész tiszteletére tűzték műsorra a leghűségesebb város teátrumában tavaly ősszel. Neki ez volt a kedvenc a darabja, s mindig kérte az igazgatót, hogy játsszák el A padlást. A halála után az ő emlékének szentelték a soproni bemutatót. Most úgy döntöttek, hogy a társulat barátjuk, kollégájuk gyermekeit továbbra is segítve, a húsvéti utolsó előadás bevételét a családnak ajánlja fel.
Pataki András a közönséget Nagy László Víg esztendőkre szomjas című 1954. szilveszterén írt versrészletével köszöntötte:
"Hegedűk, dobok, zengnek, asztalomon is bor van, víg esztendőkre szomjas ennyire sose voltam, ősrégi bűnre, bajra jöhetne szép bocsánat: hívom a mindenséget hökkentő új csodákat."
A padlás továbbra is szerepel a Soproni Petőfi Színház műsorán. A produkciót januárban a fiatal közönség bérletes alkalmakkor tekintheti meg.
A padlás januári előadásai:
2022. január 27. csütörtök 18:00 - Petőfi Színház - Felsős összevont II.
2022. január 27. csütörtök 14:30 - Petőfi Színház - Felsős összevont IV.
2022. január 26. szerda 17:00 - Petőfi Színház - Felsős összevont III.
2022. január 24. hétfő 17:00 - Petőfi Színház - Felsős összevont I.
2022. január 20. csütörtök 19:00 - Petőfi Színház - Berzsenyi bérlet
2022. január 20. csütörtök 15:00 - Petőfi Színház - Herbszt bérlet
2022. január 19. szerda 19:00 - Petőfi Színház - Egyetemi bérlet
2022. január 19. szerda 13:00 - Petőfi Színház - Medgyaszay bérlet
2022. január 18. kedd 17:00 - Petőfi Színház - Roth - Porpáczy bérlet
2022. január 18. kedd 12:00 - Petőfi Színház - Handler bérlet
2022. január 17. hétfő 15:00 - Petőfi Színház - Vas-Villa'