A hétnapos programsorozat a magyar színházi élet legszélesebb spektrumát vonultatta fel. A rendezvény célja, hogy teret adjon a különböző művészi irányzatok találkozásának és megerősítse a szakmai párbeszédet a kortárs magyar színház jövőjéről. A díjátadó ünnepélyes hangulatáról az Erkel Színház Hello Erkel Koncertshow-ja gondoskodott. A fesztiválhoz idén is kapcsolódott az OFF-program, amely rendhagyó helyszíneken, rendhagyó előadásokkal kínált alternatív nézőpontokat. A díjátadón a szakmai zsűri és a szervezők elismeréseket adtak át a legkiemelkedőbb produkciók és alkotók számára.
A díjazottak listája a következő:
OSZT 2025 – Díjazottak
Legjobb előadás: Miskolci Nemzeti Színház – Ivanov
Legjobb rendezés: Alföldi Róbert – Az igazság gyertyái – Budaörsi Latinovits Színház
Legjobb női főszereplő: Pálos Hanna – Mély levegő – Orlai Produkció és Füge Produkció
Legjobb férfi főszereplő: Harsányi Attila – Ivanov – Miskolci Nemzeti Színház
Legjobb női mellékszereplő: Újhelyi Kinga – A bábjátékos – Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, Maladype Színház, MAZSIHISZ
Legjobb férfi mellékszereplő: Nagypál Gábor – Stuart Mária – Stúdió K Színház
Legjobb díszlet: Kálmán Eszter – Az igazság gyertyái – Budaörsi Latinovits Színház
Legjobb jelmez: Németh Anikó – A bábjátékos – Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, Maladype Színház, MAZSIHISZ
Nívódíj: Budapest Bábszínház Alkotóműhely és Peer Gynt című előadása
Szolnoki Szigligeti Színház díj: Kolozsvári Állami Magyar Színház – Janovics
Az eseményen a SZIDOSZ is díjazta a szemleprogramot. A legjobb 35 év alatti színésznőnek járó Básti Lajos-díjat Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház, Székely Csaba: Az igazság gyertyái című előadásban nyújtott alakításáért, a legjobb 35 év alatti színésznek járó díjat Gedő Zsolt kapta a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Janovics című előadásában nyújtott sokszínű szerep formálásáért.
MASZK és a SZÍDOSZ által közösen felállított 3 fős színész zsűri döntése alapján átadák a szemleprogramban résztvevő előadások legjobb férfi- illetve női színészének. Berekméri Katalin, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója és színésznője, a Radu Afrim: Ház a blokkok között című előadásában, Both Etelka szerepéért, Hajdú Tibor, Győri Nemzeti Színház, Shakespeare: Szentivánéji álom című előadásában, Demetrius szerepéért kapta a szakmai elismerést.
A díjátadó végén Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója ünnepélyesen átadta a stafétabotot Mátyássy Szabolcsnak, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatójának, amely jövőre rendezi meg az Országos Színházi Találkozót.
A Szolnoki Szigligeti Színház és az OSZT szervezői köszönetüket fejezik ki minden résztvevőnek, nézőnek és támogatónak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az OSZT 2025 valódi szakmai és közösségi ünneppé váljon.