Aki nem tud részt venni a temetési szertartáson, természetesen annak is lesz lehetősége méltó búcsút venni és megemlékezni a társulat tisztelt, szeretett tagjáról. A Kecskeméti Nemzeti Színház épülete előtt kijelölt helyen bárki elhelyezhet virágot és mécsest a temetés napján.
Látó Richárd 1996 óta volt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatának tagja. A koronavírus-fertőzés szövődményivel folytatott harcában alulmaradt, 2021. április 9-én elhunyt. A színház saját halottjának tekinti.
Károly Kati zenei vezető így méltatja kollégáját:
"Semmiképp nem maradhatnak ki a szakmai erényei, ha össze szeretném foglalni, milyen is volt Ricsi. Nagyon virtuózan zongorázott, zseniálisan improvizált, lenyűgöző könnyedséggel nyúlt a zongorához szinte bármilyen stílusban, bármilyen hangnemben. Olyan hallása volt, amit minden zenész álmodik magának. A zenekari próbán pillanatok alatt 'hangszerelt', a fejéből előbukkanó hangokat diktálta a zenészeknek. Különleges képességei voltak.... nem könnyű múlt időben méltatni. Pótolhatatlan. Semmi más nem foglalkoztatta, csak a zene és a család. Egészen fiatalon került a kecskeméti színházba, szinte itt élte le az életét. Karmesterként nemcsak Kecskeméten, hanem a kassai színházban is találkozhattak vele.
Boldog vagyok, hogy március elején sikerült rögzíteni A cigánylány tánca című rapszódiáját, melyet Madarász Éva adott elő Kovács Levente és Ricsi kíséretében. Ez nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el, zeneszerzői munkásságának csúcspontjaként tekintett rá."
Forrás: kecskemetinemzeti.hu