2022. júl. 10., vasárnap

A 21/22-es évadot rendhagyó módon nyáron kezdtük, a Múzeumudvarban, ahol bemutattuk a
Csapodár Madárkát. Majd egyből a fiatalsághoz szóltunk első nagyszínpadi bemutatónkkal, a
Lúdas Matyival, amit egész évadban folyamatosan látogatott a következő színházba járó
generáció, valamint Rákóczifalvára és a Palacsintafesztiválra is ellátogattunk az előadással.
Egész évben a sikeres Emlékem vagy! koncerttel turnéztunk a Szolnoki Szimfonikus
Zenekarral. Bemutattuk idén a Kulcskeresőket, a Black Comedy-t, a Vesztegzár a Grand
Hotelben című zenés darabot, a Sirályt és A víg özvegy nagyoperettet. A Színműhelyben a
Csapodár madárkát, Az öldöklés istenét, az Ember, ember és embert, az Őszi szonátát és az
Antigonét láthatta a közönség.
Köszönjünk a 2021/2022-es évad meghívott vendégművészeinek és rendezőinek, hogy
jelenlétükkel gazdagították évadunkat: Nagy Orbán, Sorin Militaru, Szurdi Miklós,
Székely Kriszta, Szinetár Miklós, Pataki András, Verebes István, Hajdú László Stelly
Zsófia, Mihályfi Balázs, Széles Tamás, Szél Noémi, Csákvári Krisztián, Bíró Panna,
Hajduk Károly, Buch Tibor, Bot Gábor, Beeri Benjámin Erdős Róbert, Somogyi Lili
Mária, Józan Vivien, Fejes Katica, Decsi Edit, Vida Péter, Györgyi Anna művészeknek.
Közel 300 előadást tartottunk és 35 vendégelőadást fogadtunk be, ezek közül 30 az évad új
hétfői sorozata, a Szigligeti Kanapé volt. Közel 8000 bérlettulajdonos látogatta az

előadásainkat, ami országos szinten is kiemelkedő. A produkcióinkat 61624 néző tekintette
meg.
Vendégjátékra érkezett hozzánk a Nézőművészeti Kft. 4 előadással: Piszkosak, Kicsi bácsi,
Kicsi néni, Utazás a koponyám körül, Eleven éjszaka, valamint Csoóri Sándor feldolgozott
verseivel estjével Vecsei H. Miklós csapata. A Bakaruhában című előadásunk a Vigadóban és
Szentesen is vendégeskedett az idei évadban.
Október 23-án az Ötvenhatosok Emlékparkjában, 1956 te csillag! címmel működött közre a
társulat a városi megemlékezésen. Tizenkettedik alkalommal rendeztük meg az Ádámok és
Évák Ünnepét, az idei évvel együtt több, mint 2000 diák vett részt ezen a színvonalas
eseményen. Az Ádámok és Évák nevelési program keretein belül a diákok lehetőséget kaptak
arra, hogy a Kulcskeresők produkció olvasópróbáját online megtekinthessék, valamint részt
vegyenek a bemutatót megelőző előadáson.
Fontosnak tartottuk és továbbra is szem előtt tartjuk a fiatalok megszólítását és edukálását a
színház világán keresztül. A gyerekeknek szóló Lúdas Matyi és az említett nevelési
programon túl az Antigoné teltházas előadásaival is sikerült bevonni őket. A következő
generáció színházra nevelésének terveit pedig az egyetemi képzésben való részvétel
koronázza meg. A színházunk által előkészített és részletesen kidolgozott új színházi író és
dramaturg felnőttoktatási szak indításának tantervét 2023. februári, keresztféléves indítással a
Debreceni Egyetem Kari Tanácsa elfogadta.
A Magyar Kultúra napján a város Kaposvári Gyula-díjjal jutalmazta Molnár Lászlót a
színházért és városért végzett sokévi munkájának elismeréseként, március 15-én pedig Radó
Denise vehette át Magyarország Érdemes Művésze díját.
A következő évadban hat nagyszínpadi bemutatóval készülünk, melyből az öt bérletes előadás
a Liliomfi, A király beszéde, Koldusopera, Egy lócsiszár virágvasárnapja és A fösvény lesz. A
bérleten kívüli előadásunkkal, az Ágacskával a gyerekeket várjuk, a Színműhelyben pedig a
New York-i komédiát mutatjuk be.