Szederjesi Teodóra a marosvásárhelyi színművészeti egyetemről érkezett Színházunkba, ahol gyakorlatát tölti. A veszprémi közönség már ismerheti Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékából, ahol Rosalinda szerepét alakítja, december 17-től pedig, mint Lili lép színpadra harmadik nagyszínházi bemutatónkban. Teodóra nem először játssza a Lili bárónő operett főszerepét, ugyanis nyáron a zalaegerszegi Kvártélyházban is megformálhatta a karaktert. „Ez már csak azért is nagyon kedves és testhezálló szerep egy egyetemi színészhallgató számára, mint amilyen én is vagyok, mert a darab szerint, Lili megveszekedetten színésznő szeretne lenni. Ezzel nekem egyáltalán nem nehéz azonosulni. Ez egy bájos, kedves szerep, ami igazán élvezetes tud lenni az őt megformáló színész számára. Áldott dolog, ha az ember a korának megfelelő szerepet alakíthat. Szinte nem is tudok olyan tulajdonságot mondani, ami ne illene rám Lili karakterének a vonásai közül.” – osztotta meg gondolatait a szereppel kapcsolatban, majd azt is hozzátette, nagyon várja a közös munkát „bonvivánjával”, Kádár Szabolccsal, akivel megérzései szerint nagyon jó párost fognak alkotni. „Főszerepet kapni, ráadásul az elmúlt időszakban a másodikat, méghozzá egyetemistaként, nem kis dolog! Azt hiszem, nagyon szeret a Jóisten. Én pedig a tőlem telhető legnagyobb odaadással igyekszem megszolgálni ezt a szeretetet és a rám osztott feladatokat.”

Hirschl Laura gyakorlatos színésznő nem először lép a Veszprémi Petőfi Színház színpadára, és az operett műfaj sem újdonság neki, hiszen „Tapsolj csak nékem!” Operettgálánk oszlopos tagja, valamint az Egy csók és más semmi operettben is láthatta már a közönség. Laura most Clarisse, a művésznő szereplő bőrébe bújik a Lili bárónőben. Elmondása szerint mindig is közel állt hozzá a zenés színház, és bár a musical műfajában érzi otthon magát, de a Színházban kapott már lehetőséget az operett műfajában a fejlődésre, amelynek különösen örül. Sőt, az előadásban felcsendülő Clarisse-Frédi duettet előadás-beli partnerével, Keller Mártonnal már több fellépés, színházi összeállítás alkalmával is énekelték a népszerű betétdalt! „Az operettet, mint műfajt kedvelem, kifejezetten szórakoztatónak találom és igyekszem magamhoz minél közelebb hozni. Szerencsére sok biztatást kapok a kollégáktól és a Színház vezetésétől egyaránt.” – tette hozzá. „Rendkívül megtisztelő érzés volt számomra Clarisse neve mellett a sajátomat látni. Annak ellenére, hogy fél éve vagyok társulati tag a Veszprémi Petőfi Színházban, 19 évesen egy ekkora szerepet kapni hatalmas öröm, felelősség és egyben kihívás is számomra. Bízom benne, hogy nem csak magamnak, hanem a Színház vezetésének, a kollégáknak és a veszprémi közönségnek is egyaránt bizonyítani tudok majd.” Azt is elárulta, bár Clarisse számos bonyodalmat okoz, ennek ellenére szeretné szerethetővé, szórakoztatóvá tenni a karaktert és megmutatni a közönségnek, hogy a cselekedetei még izgalmasabbá varázsolják a történetet, és személye nélkülözhetetlen az előadásban.

A táncos-komikus, Frédi szerepét alakító Keller Márton kisgyermek kora óta rajong a műfajért, számos alkalommal énekelt már operettdalokat, az utóbbi időben operettműsorok, gálák szerkesztésével is foglalkozik. Egy-egy fellépés vagy operettgála alkalmával számos karaktert megjelenített már, de kizárólag a dalokon keresztül. Most azonban élete első komplett operett-előadás szerepét alakítja. Ez azért is rendkívül különleges számára, hiszen gyermekként ez volt az az operett előadás, amely különösen megtetszett neki. „Fantasztikus érzés volt, amikor megláttam, hogy Frédit alakíthatom. Elképesztő öröm van bennem. Izgatottan várom a próbafolyamatot, számomra ez egy hatalmas megtiszteltetés. Igyekszem azzal meghálálni, hogy a lehető legtöbbet megteszek azért, hogy jól sikerüljön.” – tette hozzá. Véleménye szerint ez az előadás egy nagyon jó választás, hiszen nem csak rengeteg ismert és klasszikus dal csendül fel benne, de egy ilyen nehéz időszakban lélekemelő, és feltöltő esttel, élménnyel is gazdagodhatnak a nézők. „Frédi egy bolondos figura, így a szerep kulcsa a humor. A legfontosabb azonosság, amit mondanék, hogy nekem is mindennapi részem a jókedv. Azt gondolom, hogy vidámság nélkül nem lehet élni.” – vélekedett a szerepről, majd hozzátette, hogy Forgács Péter személye is örömmel töltötte el, hiszen Ő a zenés műfaj nagy ismerője, számos előadás rendezője, akitől szakmailag sokat lehet tanulni.

Teodóra, Laura és Márton egyaránt izgatottan várja a Lili bárónő című operett és karaktereik találkozását a veszprémi közönséggel és mindannyian remélik, nagyon feltöltő, kikapcsoló, meghatározó színházi élményt nyújthatnak Önöknek!

Az előadásról bővebben, illetve jegyvásárlási lehetőség: https://www.petofiszinhaz.hu/Eloadasok/Aktualis-evad/LILI-BARONO

A Veszprémi Petőfi Színház minden helyzetben közösségben a közönséggel!