2026. jan. 8., csütörtök

„Színházunkban minden évadban két gyerekdarabot mutatunk be, ezekben a percekben pár emelettel fölöttünk éppen a Jancsi és Juliska című meseoperát nézi több száz gyerek” – nyitotta meg A csillagszemű juhász olvasópróbáját Barnák László főigazgató a Nagyszínház balett-termében. A Szegedi Nemzeti Színházban hagyomány, hogy a legifjabb közönség is változatos repertoárból válogathat a tánctól az operán át ezúttal egészen egy klasszikus, mégis modern népmesei feldolgozásig.

„A történet a hatalmasok és az irányításuk alatt álló, időnként ellenük lázadó emberek viszonyának alakulását mutatja be, olyan kérdéseket feltéve, hogy minden esetben el kell-e fogadnunk a felülről jövő utasításokat, mit tehetünk annak érdekében, hogy képviselhessük a saját igazságunkat. Fontosnak tartjuk a nyitott, kritikus gondolkodás előmozdítását már egészen fiatalon” – indokolta a darabválasztást a főigazgató.

A készülő előadáshoz vendégművészek is csatlakoznak, a drámatagozat ugyanis, A csillagszemű juhásszal együtt, három produkciót állít ki párhuzamosan – A revizort a Nagyszínházban, a Caligula helytartóját pedig a Kisszínházban.

Markó Róbert rendező, a veszprémi Kabóca Bábszínház igazgatója elmondta, nagyon szeret népmesékkel dolgozni, és tévedés, hogy gyerekeknek szólnak: szerinte a népmese össztársadalmi műfaj, családi színházként tekint rá, hiszen a primer történet a legkisebbek számára is befogadható, azonosulhatnak a főszereplőkkel, a további rétegek azonban a többi korosztály számára is izgalmasak, tanulsággal szolgálnak. „A színház és a népmese élni segít – bemutatja, hogy bizonyos viselkedéseknek, magatartásformáknak mi a következménye, a néző a saját életében is kamatoztatni tudja a látottakat. Egy kizökkent, értékvesztett világból, a káoszból a rendbe jutunk el” – fogalmazott a rendező.

A nagyszabású produkció alkotógárdája ismerős lehet a színházi közönség számára: szövegkönyvét a József Attila-díjas költő, Szálinger Balázs írta, zenéjét pedig a Grammy-díjra jelölt, Máté Péter-díjas dobos, Borlai Gergő szerezte. Koreográfusa a Kossuth-, Liszt Ferenc- és Harangozó Gyula-díjas érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Ladányi Andrea. A látványvilágban összehangolódik a klasszikus és a kortárs viselet, a díszletet a Jászai Mari-díjas Árvai György, a bábokat és a jelmezeket pedig Szűcs Edit tervezte, akiknek a Szegedi Nemzeti Színház egyik legkedveltebb előadása, a Valahol Európában díszletét és jelmezeit is köszönhetjük.

Szinopszis és szereposztás: ITT!