2021. okt. 15., péntek

Az esten Puskás István kultúráért felelős alpolgármester mondott köszöntőt, melyben kiemelte, milyen fontosnak tartja a Csokonai Opera – Az új generáció munkáját, az új tehetségek felfedezését, s reményét fejezte ki arra nézve is, hogy a megújult történelmi épület birtokba vételével az operát szerető közönség is visszatalál régi-új otthonába. Az alpolgármester beszéde után Mohos Nagy Éva, professzor emerita, a Csokonai Színház örökös tagja pályatársként méltatta Tréfás György életművét. Elmondta: az 1954-ben induló első operatagozatnak olyan csillaga volt Tréfás György, aki nem csupán hangi és zenei képességeivel, de kivételes színészi tehetségével is kiemelkedett a pályatársak közül. Felidézte, hogy kezdő operaénekesként milyen kihívást jelentett számukra egy ilyen adottságokkal rendelkező énekes mellett szerepelni a színpadon, s hogy milyen sokat tanultak tőle. Hangsúlyozta, egyedi pályafutás volt Tréfás Györgyé, 52 évig volt a pályán, s országos elismertségnek örvendett.

A műsor alatt több archív felvétel segítségével idézték meg Tréfás György alakját és alakításait: Mozart Varázsfuvolájából a Sarastro áriája, Rossini Sevillai borbély című operájából a Rágalom ária, Verdi Don Carlosából Fülöp király áriája, Johann Strauss A cigánybárójából Zsupán dala, Verdi Nabuccojából pedig Zakariás imája hangzott el a felvételeken Tréfás György előadásában.

A műsorban a megemlékezés mellett a Csokonai Opera – Az új generáció korábbi alkalmak révén már megismert ifjú szólista tehetségei kaptak ismét lehetőséget a bizonyításra: Andrássy György, Antóni Norbert, Donkó Annamária, Donkó Imre, Grega Csaba, Janovicz Zsófia, Jasznik Ákos, Kovács Gábor, Kuczmog Klaudia, Nagy Kíra, Rendes Ágnes és Repka Sára. A műsorban a francia és olasz operairodalom áriái csendültek fel zenekari kísérettel.

Az est közreműködői a Csokonai Színház Énekkara, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus tagjai voltak, vezényelt Ács János karmester.
Az est zárásaként Puskás István alpolgármester virágcsokorral köszöntötte az operaénekes özvegyét, Tréfás Györgyné Katalin asszonyt, megköszönve neki férje emléke ápolásáért végzett odaadó munkáját.