A sok érdekességet, mély, megfontolandó gondolatokat tartalmazó beszélgetést Pomezanski György készítette. A színházi szakember már dolgozik Somogyváry Gyula-Szarka Gyula És mégis élünk című táncművének librettóján. A darabot Demcsák Ottó állítja színpadra a Sopron Balettel a következő évadban. A város az 1921. december 14-i helyi népszavazás 100. évfordulójára emlékezik idén. A színház kínálata szintén kapcsolódik a centenáriumhoz. A portréműsor itt tekinthető meg.
Katona Imre valóban igazán gazdag művészi életpályát tudhat maga mögött. Színházi pályája ‒ amely az Egyetemi színpadon kezdődött színészként és dramaturgként ‒ az Universitas Együttesnél eltöltött évek alatt gazdagodott számos kísérleti színházi tapasztalattal. Ezután a kőszínházi (Pécsi Nemzeti Színház, Népszínház, Győri Kisfaludy Színház, Veszprémi Petőfi Színház) dramaturgi és rendezői munkái után a Rock Színház megalakulásával érkezett a zenitjére. A műfajteremtő éveket olyan sikerek fémjelzik, mint az Evita vagy A bábjátékos magyarországi ősbemutatói, illetve a Hamlet Nagy Feró feldolgozásában – e munkákat Katona Imre rendezőként jegyezte.
Nem maradt hűtlen eközben a független és kísérleti színházak világához sem: az 1980-as évek közepén hozta létre és működtette igazgató‒rendezőként a Gropius Stúdiót, amely a magyar színházi élet első hivatásos kísérleti színházi műhelye lett. Miután a politikai hatalom nem nézte jó szemmel e törekvéseket, s adminisztratív eszközökkel felszámolta a társulatot, Katona Imre külföldre távozott. Az olaszországi emigráció időszaka azonban nem volt kárba veszett idő számára: filmszerepet vállalt, színházalapítással kísérletezett, majd színészpedagógiával és módszertani kutatásokkal foglalkozott.
Hazatérése után 1995-ben megújult erővel vetette bele magát a független és kísérleti színházi világba: rendezőként, dramaturgként, díszlettervezőként tette le újra névjegyét (Egyetemi Színpad, Szkéné, Theoréma Színház, Arvisura, Janus Egyetemi Színház, Forrás Színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház). Újraszervezte korábbi kísérleti színházát Gropius Színházi Műhely néven. Kiemelkedő fontosságú volt azon munkája, amely során olasz színészpedagógiai tanulmányait hasznosíthatta néhány kiemelkedő vidéki független színházi műhely színésznövendékeinek képzésében (pécsi Janus Egyetemi Színház, celldömölki Soltis Színház). Munkássága ebben az időszakban újabb színekkel gazdagodott: díszlet- és jelmeztervezői képességeit kamatoztatta a maga rendezte darabokban, műfordításokat készített olasz nyelvből, színházi szakcikkei, kritikái olvashatóak voltak a Jelenkor folyóiratban.
Katona Imre színházi kísérletező kedve mély nyomot hagyott a magyar alternatív színházi világban, a színházi formanyelv megújításában. Színházi műfajteremtő munkássága a rockopera magyarországi megismertetésében példaértékű.
Eddigi munkái a Soproni Petőfi Színházban:
Andrew Lloyd Webber ‒ Tim Rice ‒ Miklós Tibor: Evita | Díszlettervező (2015)
Carlo Goldoni: Két úr szolgája | Fordította és mai színpadra alkalmazta
Bornemisza Péter: Magyar Elektra | Dramaturg, Díszlet-, Jelmeztervező
Kollektív alkotás: A zuhanás második pillanata | Rendező (2021)
Carlo Goldoni: Két úr szolgája | Rendező
Weöres Sándor: Holdbeli csónakos | Rendező
Andrew Lloyd Webber ‒ Tim Rice ‒ Miklós Tibor: Evita | Rendező (2015)
Tor Åge Bringsvaerd ‒ Papadimitriu Grigorisz: A Hatalmas Színrabló | Fordította (2014)
Tor Åge Bringsvaerd ‒ Papadimitriu Grigorisz: A Hatalmas Színrabló | Díszlet (2014)
Tor Åge Bringsvaerd ‒ Papadimitriu Grigorisz: A Hatalmas Színrabló | Rendező (2014)
Petőfi Sándor: Tigris és hiéna | Dramaturg, Díszlet-, Jelmeztervező, Rendező
Bornemisza Péter: Magyar Elektra | Rendező
Várkonyi Mátyás - Béres Attila: A bábjátékos | Díszlettervező (2016)
Várkonyi Mátyás - Béres Attila: A bábjátékos | Rendező (2016)
Henrik Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk | Dramaturg (2017)
William Shakespeare: Macbeth | Mai színpadra alkalmazta (2017)
Papp Gyula – Demjén Ferenc – Sárdy Barbara: Ármány & szerelem | Dramaturg (2018)
Arisztophanész: A Gazdagság | Díszlet (2019)
Arisztophanész: A Gazdagság | Dramaturg (2019)
Márai Sándor – Hamvas Béla – Katona Imre: A magány változatai | Szerkesztő–rendező (2019)
Szarka Gyula - Szálinger Balázs: Zenta, 1697 | Dramaturg (2019)
Henrik Ibsen: Peer Gynt | Dramaturg (2019)
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek | Dramaturg (2019)
Somogyváry Gyula – Szarka Gyula: És mégis élünk | Dramaturg (2021)
Alekszej Batrakov – Demcsák Ottó: Stabat Mater | Dramaturg (2020)
Katona Imre: Isten komédiása | Író–dramaturg
Katona Imre: A zuhanás második pillanata | Dramaturg (2021)
Forrás: soproniszinhaz.hu