Szakmai téren is jelentős előrelépés történt, ugyanis a Projekt ezentúl a Magyar Természetvédők Szövetségével, és a Greenpeace Magyarországgal is hivatalosan együttműködik.  A program a Miskolci Nemzeti Színházból indult el 2019-ben, azzal a céllal, hogy példaértékű összefogással közösen lehessen tenni a jövő (és a jelen) nézőiért.

Az öko-tudatos színházi társulás közös alapcélokat tűzött ki, mint a szemléletformálás, és a minél több zöld programban való részvétel; a környezettudatosság és nagyobb hatékonyság elérése az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén; a minél nagyobb arányú újrahasznosítás a művészeti kivitelezés során, valamint az együttműködés zöld szervezetekkel, és öko-tudatos cégekkel. Az összefogás további célja a jövőben közös zöld színházi programok megvalósítása, és egy fenntarthatósággal kapcsolatos állandó pályázati platform létrehozásának elősegítése.

Papp Endre színművész, a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt ötletgazdája és vezetője szerint „ebben a színházak számára is különösen kiszolgáltatott időszakban közel sem mindennapi, hogy a kulturális intézmények képesek erejükön felül egy számukra szokatlan területen is összefogni. A pandémia súlyos teherként telepedett mindannyiunk életére, de most lehetőségünk van arra, hogy az újrakezdést, az újraépítkezést már egy tudatosabb szemlélet mentén tegyük meg!
A szemléletformálás egy generációkon átívelő, és hosszú folyamat, ebben a Projekt tagjai tevékenyen szeretnének részt venni, nem csak elméleti szinten, hanem úttörőkként, valós cselekedetekkel és célzott fejlesztésekkel elérve a nagyobb öko-tudatosságot. - az új szakmai partnereink is ebben segítenek majd minket, még hitelesebbé téve a munkánkat.
A színházakat nem csak azért érdemes a fenntarthatóság útján elindítani, hogy költséghatékonyabban és ezzel is környezettudatosabban lehessen üzemeltetni őket, hanem mert közösségi terekként alkalmasak szemléletformáló előadások, programok és események rendezésére is, erősítve a kultúra köznevelési szerepét. A társulatok pedig a figyelem középpontjában képesek bizonyos ügyek támogatásával, vagy saját megnyilvánulásaikkal, tetteikkel hatékonyan közvetíteni a fontos üzeneteket és felhívni a figyelmet a mindannyiunk jövőjét érintő kérdésekre.

A Projekt résztvevőinek száma még közel sem teljes: a célunk, hogy minden hazai kulturális intézményben alapvetés legyen a környezettudatos gondolkodás!”

Az újonnan csatlakozott színházak és Zöld Nagyköveteik:

Szegedi Nemzeti Színház – Szilágyi Annamária

Itt És Most Társulat – Vízkelety Borbála

Weöres Sándor Színház – Csonka Szilvia, Nagy Cili, Szabó Róbert Endre, Németh Károly

Csokonai Színház – Tolnai Hella

A Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt együttműködő intézményei:

Bartók Kamaraszínház, Budaörsi Latinovits Színház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Csiky Gergely Színház Kaposvár, JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház - Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE Produkció), Katona József Színház, Kultkikötő, Manna Produkció, Miskolci Nemzeti Színház, MU Színház, Örkény István Színház, Rózsavölgyi Szalon, Stúdió K Színház, Szentendrei Teátrum, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Városmajori Szabadtéri Színpad

(Fotók: Trokán Nóra, Kelemen József, Bokor Krisztián)