Igazi, színházi emberekkel beszélgetett a Petőfi Szalon ötlet-, és házigazdája, Kellerné Egresi Zsuzsanna. Petrik János, a régi idők nagy Műhelyház vezetője és a Veszprémi Petőfi Színház Örökös-tagja, a jelenlegi tárvezető, és kárpitos Mojzes Gabriella, Petrik Péter a lakatostár vezetője és szcenikus, Gadácsi Tamás díszletfestő tárvezető és Kincses Ferenc asztalostár-vezető mind-mind hosszú évek óta dolgoznak a Veszprémi Petőfi Színház kötelékében.
Tízedik alkalommal egy olyan különleges tárat ismerhettek meg a nézők, mely nem a Színházon belül található, hanem egy külön épületben. A Műhelyház szinte egy fogalommá nőtte ki magát, hiszen számos munkaterületből áll össze. A tár dolgozói a kreativitás, alázat, mesterség és művészet, fantázia, valamint a vidámság, jókedv jelzőkkel írták körül munkájukat.
Külön örömünkre szolgált, hogy vendégeink között köszönthettük Petrik Jánost is, aki egykori műhelyház-vezetőként, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagjaként mesélt színházi pályafutásáról. Petrik János 1970-ben került a Színházhoz, és a hosszú évek alatt helyt állt, mint gondnok, díszítő, kellékes, bútoros, világosító, és mint a Műhelyház vezetője. Nem csak a színfalak mögött volt kiváló szakember, de a színpadon is többször megfordult, mint statiszta. „Az egy nagyon kellemes, jó időszak volt számomra. Itt volt a műhelyem a színpadtól nem messze, és mellette nagyon szívesen vettem részt az előadásokban, mint statiszta. Volt, hogy a saját kellékemet készítettem el.” - emlékezett vissza. Egyik jelmondata: „Aki nem ismeri a Petrik nevet, az nem járt még a Veszprémi Petőfi Színházban.” A mondat nem véletlen, hiszen kilenc családtagja is dolgozott Színházunknál. Köztük fia, Petrik Péter, aki jelenleg a lakatostár vezetőjeként és szcenikusként tevékenykedik.
Az alma nem esett messze a fájától! - szokták mondani. Ez a Petrik családnál különösen igaz, ugyanis Péter nem csak édesapja zenei tehetségét örökölte, hanem a színpadon is kipróbálta magát. Gyermekszínészként két darabban is játszott, azonban mégsem a színpadon folytatta munkáját. „Onnantól kezdve, hogy édesapám a Színházhoz került, itt éltem a mindennapjaimat. Ismertem mindent, és mindenkit, mondhatjuk azt is, hogy: így indult színházi pályafutásom 35 éve.” - mesélte el. „Mivel gyermekkorom és ifjúságom nagy részét itt töltöttem, nem is volt kérdés, hogy a munka világában is itt maradok. Ennek így kellett lennie! Megszerettem a színházat, és ez azóta sem változott!”.
Bár sokan férfimunkának titulálják a Műhelyház vezetőjének posztját, de a Veszprémi Petőfi Színházban női tárvezetővel büszkélkedhetünk. „Az elején fura volt, hogy ennyi férfi van, de aztán összecsiszolódtunk és elfogadtuk egymást. Mindent meg tudunk beszélni, nagyon jó csapatmunka folyik a Műhelyházban. Mindenkire teljes nyugalommal rá tudom bízni a munkát, mert tudom, hogy kiváló szakemberekkel dolgozok együtt.” - vélekedett Mojzes Gabriella, aki jelenleg a Műhelyházat és a díszletgyártást vezeti. A Műhelyház mellett, pedig a Kárpitos tárat is viszi egy személyben.
„Ez egy abszolút művészi munka. Sokszor azt csináljuk meg, amiről még a tervezőnek sincs teljes elképzelése.” - avatta be a nézőket Gadácsi Tamás, aki díszletfestőként segíti a Műhelyház munkáját. „A fantázia szóval tudnám jellemezni a munkánkat, hiszen egy elképzelést, ötletet valósítunk meg.” - vélekedett. Tamás azt is elárulta a közönségnek, hogy amellett, hogy a díszletnek a tervező elképzelésének, az előadás stílusának meg kell, hogy feleljen, elengedhetetlen figyelembe venni elkészítése során, hogy az biztonságos, könnyen mozgatható, tárolható és szállítható legyen.
Kincses Ferenc 1988 óta erősíti a Műhelyházat szaktudásával, aki a „fából vaskarika” kifejezéssel írta körül munkáját. „A vas a súlyából adódóan sokszor nem használható kelléknek. Viszont a fa igen! Mi kivágjuk, a festők pedig lefestik. És kész is a „vas” kellék.” - avatott be minket a kulisszatitkokba.
Mind egyetértettek abban, hogy a Műhelyházban dolgozóknál nem az alapvégzettség a fontos, hanem a rálátás, az ügyesség és legfőképpen: a tapasztalat. Mint mondták, ezeket a színházi szakmákat nem tanítják sehol, ezekbe bele kell tanulni, ám soha nem lehet egészen elsajátítani, hisz mindig vannak új dolgok. Bár nem a színpadon állnak, mégis művészek, hiszen hihetetlen csodákat visznek véghez, melyeket a függöny felgördülése után ámulattal néz mindenki. És tudják: az előadás végén a taps, nekik is szól!
A másfél órás műsorról tv-felvétel készült, amely – a többi Petőfi Szalonnal együtt - reményeink szerint a Magyar Televízió kulturális csatornáján lesz látható.
Tartsanak velünk novemberben is Petőfi Szalonunkon, ahol egy következő a nézők számára láthatatlan, de a Színház számára elengedhetetlen szakmát mutatunk be!
Forrás: petofiszinhaz.hu
