2022. ápr. 14., csütörtök

 

A MOZART! musical nagy múlttal bír itthon és külföldön is. Személy szerint volt már valamilyen találkozásod a művel?
Az első musical műfajjal történt élményem az Elisabeth volt nyolc évesen. Ettől kezdve követtem Kerényi Miklós Gábor munkásságát. Magát a MOZART! musicalt a 2014/2015-ös évadban láttam élőben a Budapesti Operettszínházban. Akkoriban voltam a Broadway Stúdió növendéke, de előtte is ismertem már, ugyanis felvételen többször is volt lehetőségem megnézni. Munkakapcsolatba még nem kerültem ezzel az előadással, eddig csak lelkes rajongóként szerettem, imádtam a zenéjét és a történetét.

Egy ideje zajlik már a próbafolyamat. Van kedvenc dalod a musicalből?
Igen! A kedvenc dalom a Miért nem fogadsz el engem? című szám, függetlenül attól, hogy most Colloredo hercegérsek szerepét alakíthatom. Ezt a részt Wolfgang Mozart énekli el a történetben, de ahányszor nézem, hallgatom mindig édesapám jut eszembe. Még egészen kicsi koromban halt meg, talán ezért is áll hozzám közel ez a dal.

Hogy gondolod, mitől lesz igazán a sajátod Colloredo szerepe? Mit szeretnél kihangsúlyozni, megmutatni belőle?
Őszinte leszek, még én magam sem tudom. Szerencsére még időben vagyunk, hogy ezt kitaláljam, kitaláljuk. Még keresem, keressük az igazi énemet ebben a szerepben. Az már teljesen biztos, hogy lesz egy kisebb fajta tisztaság mániám. Előkelő, magasztos tartással próbálkozom, hiszen mégiscsak egy hercegérsekről van szó.

Egy egész életen át tart Mozart és Colloredo konfliktusa. Szerinted fel lehetne ezt oldani? Ha igen, szerinted mivel?
Én úgy érzem, hogy Colloredo egy idő után már túltette magát a konfliktusukon és szeretne békülni. A helyzet megoldása érdekében pedig az első lépéseket meg is teszi. Viszont mire eljutunk eddig a pontig, Mozart már rengeteg mindenen keresztül megy. Meghal az édesanyja, édesapja, eladósodik és időközben megházasodik. Nagyon megváltozik és már nincs az a pénz, amiért újra a hercegérseknek dolgozna, hiába van egy időszak, amikor édesapja tanácsára Mozart visszatér volt munkaadójához egy időre és ő is elkezd nyitni felé.

Ezt a kapcsolatot már a legelején elrontották mindketten. Mozart borzasztóan önfejű; már az első megjelenésem a színpadon is arról szól, hogy nem találja senki Mozartot, nem érkezett meg időre és mindenkinek rá kell várnia. Véleményem szerint, ha kicsit összeszedettebb lenne, Colloredo sem veszítené el a türelmét és nem bocsátaná el. Ha ez a szituáció másképpen zajlott volna lehet, hogy az ellentét sem lenne ekkora kettőjük között.

Igazán nem tudom, hogy hogyan lehetett volna feloldani az ő vitájukat, de az biztos, hogy teljesen más döntéseket kellett volna hozniuk ehhez.

Van benned esetleg megfelelni akarás a nagy elődöknek?
Nincsen ilyen, mert voltak anno olyan előadások, mint például a Rómeó és Júlia, amiben szintén Szabó P. Szilveszter alakította ugyanazt a karaktert, mint én. Kerényi Miklós Gábor tanár úrral akkor beszélgettünk erről, hogy ezeket a gátakat meg kell szüntetni. Két különböző karakter vagyunk, vannak azonos vonalaink hangban és megnyilvánulásban, de nem hasonlíthatom magam őhozzá. Azóta is igyekszem így szemlélni a dolgokat. Ő megcsinálta nagyon jól, én meg szeretném csinálni jobban. Bízom benne, hogy sikerülni is fog.

Hogy gondolod, mit tanulhatunk 2022-ben Mozart történetéből?
Sok mindent ölel fel ez a darab az emberi kapcsolatokon belül. Gyermek-szülő, becsvágy, szerelemtől kezdve a megvezetésen, a kétségbeesésen át, a nincs ki úton keresztül minden megmutatkozik ebben az előadásban. Az, hogy ezt Mozart végigviszi, hogy ezt végig kell neki szenvedni az nagyon nagy feladat.
Úgyhogy én nagyon szorítok a címszereplőknek Kádár Szabinak és Braga Nikitának, mert akárki akármit mond, ez egy nagy kihívás lesz, egy nagy falat!