Koncert, irodalom, színház. Három egymástól eltérő műfaj – vagy talán mégsem? Talán nem is annyira eltérő. Van egy közös állandójuk: a játék. Játék a dallamokkal, játék a szavakkal, játék az előadásmóddal. Az élet alássan ezt a három műfajt egyetlen, közös játékban szervezi újjá.
A produkció vázát a Diabulus In Musica egyedi szöveg- és hangzásvilágú dalai adják. Az „ördögi” számok eredetileg „zajos” rockzeneként debütálnak, azonban Nagy-Miklós Péter és Korpos Lajos gitárosok keze alatt, kellemes dallamú, széles közönség számára élvezhető akusztikus dalokká szelídülnek, megtartva rockos dinamikájukat. Erre fekszenek fel Vörös András már‑már irodalmi jellegű, több síkon értelmezhető dalszövegei, az ő – szintén rockzenész gyökereit nem tagadó – erős hangzású előadásában. Majd mindezt megkoronázza vagy inkább megfejeli Bokodi Bálint közel sem mindennapi hegedűjátéka és énekstílusa.
Tehát a koncertelemet adó Diabolus In Musica, a maga felállásában is már valamiféle átjáróként működik zene és irodalom között. Olyannyira igaz ez, hogy a rendhagyó produkció címének is választott, Az élet alássan című dal nem más, mint egy Weöres Sándor parafrázis, a mindennapok „ördögi” kísértéseire kimondott „vagy igen, vagy nem”. Gyakorlatilag maga a műsor is ezt a kérdéskört, az élet kisebb-nagyobb döntéseit, nézőpontjait és magának a létezésnek a „mivégrevalóságát” világítja meg hol innen, hol onnan – de mindvégig könnyen értelmezhető olykor elgondolkodtató, olykor egészen vicces módon.
Az előadásba beépülő irodalmi szál is ehhez igazodik. Sándor Zoltán, irodalmi összeállításán keresztül a magyar próza és költészet egészen új arca mutatkozik meg. Nem az, amit az iskolapadból ismerünk. Természetesen nem nélkülözzük József Attilát, Weöres Sándort, Örkény Istvánt, de olyat és úgy hallunk majd tőlük, amit és ahogy csak igen ritkán. S mivel az élet nem csak a múlt nagyságairól, hanem jelenről is szól, így az irodalmi fronton a kortárs szerzők is megjelennek. A József Attila-díjasoktól – mint Zalán Tibor és Háy János – egészen Varró Dániel elmésen szórakoztató limerick világáig elmegyünk. Korban és mondanivalóban is tartalmas, átfogó irodalom lesz, csak egy kicsit másként.
Valahol ezt tükrözi vissza az a három színész is, akik mindezt előadják. Erdélyi Gábor, T. Pataki Emlékgyűrűs és Zenthe-díjas színészünk – közönségünk egyik kedvence – mondhatni a kezdetektől tagja a színháznak és bár lelkében nagyon is fiatal, de már unokája van. Ellenben Hege Veronika és Móczár Bence még az államvizsga előtt állnak. Rendkívül fiatalok és tehetségesek, akik még csak első évadjukat zárják a Zenthe Ferenc Színháznál. Akárcsak a produkció, ők is három eltérő személyiség, három eltérő karakter, akiket a közös játék valahogy mégis egy egységgé komponál.
Ugyanezt az összhangot, de már az előadás teljes egészét felölelve, Susán Ferenc – Vastaps-díjas, T. Pataki Emlékgyűrűs –, színházalapító és rendező teremtette meg. A feladat neki való volt, hisz’ egy rockkoncertet, az irodalmat és a színházat egy fedél alá hozni csak formabontó módon lehetséges, ami kétségtelenül az ő játszótere. Természetes egyszerűséggel megbontotta a műfajok formális kereteit és egy újszerű koncepcióban, amolyan színházi show-ként, gazdag látványvilággal újraalkotta őket.
Igaz, ha Az élet alássan műfaját hirtelen meg kellene határoznunk bajban lennénk, azt mondanánk: ezen még gondolkodunk kell. Azonban ettől az apróságtól eltekintve, óvatos bizakodással ugyan, de kijelenthető, hogy: ez a rendhagyó produkció már a próbafolyamat első etapjában – akárcsak szerencsés napokon a csillagok – összeállt.
Fotók: nool.hu / Hegedűs Márk
Forrás: zentheszinhaz.hu
