Vásári Mónika az elmúlt három évtizedben meghódította a zenés színpadokat, a műfaj egyik legjelentősebb színművésze, a magyar operett és musical sztárja, aki tényleg végigénekelte az országot, világot. Nevetve mondta, neki nem az okoz most már gondot, hogy felsorolja milyen szerzők nagyszabású műveiből készült produkciókban, gálákban, turnékban vett részt, melyik szerepeket formálhatta meg ebben a műfajban, hanem azt kellene kutatnia az emlékeiben, mi az, amit még nem énekelt. A legemlékezetesebb élménye az a Cirkuszhercegnő produkció, melyet Vámos László rendezett, és egy müncheni előadássorozaton olyan sikert értek el azzal, hogy egymás után nyolcszor tapsolták vissza az egyik számukat. Gyakorlatilag majd tíz percig állt az előadás a folyamatos ráadások miatt, a közönség így ünnepelte őket. Közben a kellékszék is eltört a nyolcadik ismétlésnél, jelezve, itt vége ennek a maratoni számnak.
Vásári Mónika mosolyogva mesélte ezt, majd arra kérdésre, milyen gondolatokkal, érzésekkel érkezett újra Sopronba, ahol 2007 és 2010 között játszott, azt mondta, nagyon dobogott a szíve.
Első kép: Sorsfordító telefonhívás
" Nagyon fontos állomása a pályafutásomnak a Soproni Petőfi Színház, az itt töltött időszak. Már 21 éve az Operettszínházban játszottam, és pont olyan életszakaszba értem, amikor már váltani kell a szerepkörben, hiszen szubrett, primadonna nem lehet az ember örökké. Akkor két hívást kaptam, Balázs Péter Szolnokra invitált, főként zenés szerepekre, Darvasi Ilona pedig azzal keresett meg, Huszti Péterrel Sopronban vezetik a színházat, nagyon szívesen látnának prózai szerepekben. Ez döntőnek bizonyult. Bár egyszer-egyszer játszottam ilyen szerepeket, Kecskeméten Bodolay Gézánál Az ember tragédiájában szerepelhettem, vagy a Karinthy Színházban az Adáshibában lehettem Saci, de ilyen nagy váltás még nem ígérkezett a pályámon, hogy a szakmának ebbe a szegmensébe jó, erős feladatokkal ellátva mélyedhetek el. Sopron nekem a meghatározó váltást, a szakmai mérföldkövet jelenti. Rögtön az első szerepem a Nem élhetek muzsikaszó nélkül darabban volt, még a cím is üzent azért kicsit nekem. Nagyon szerettem, csakúgy mint A pillangók szabadok, A kőszívű ember fiai, A muzsika hangja, a Bob herceg című előadásokat. A város, a közönség szeretete azóta kísér. Amikor nemrég felhívott Zsadon Andrea, hogy az általuk készített koprodukciós soproni bemutatóban számítanának rám, azonnal igent mondtam."
Második kép: Megmaradni boldog színésznőnek
Vásári Mónika elmesélte: Zsadon Andreával és Szolnoki Tiborral 1986-óta dolgozik együtt, sokat játszottak az Operettszínházban, több nagy sikerű darabban partnerek voltak. Amikor a két művész létrehozta az önálló társulatukat, akkor az első nagy, világot bejárt bemutatójukban, a Csárdáskirálynőben ő játszotta Stázit. Most a Grand Hotel című musicalbe hívták, mégpedig Elisaveta Grusinszkaja primabalerina szerepére. Mit gondol erről a feladatról, az általa megjelenítésre váró karakterről?
" Ez a szerep, a darabbéli primabalerina sorsa azt a színpadi elmúlást, válságokat hordozza, amellyel egy művész szembesül az élete, pályafutása, útjai közben. Főleg, ha nő, hiszen a nőiesség meghatározó a személyiségben, lélekben, karizmatikusságban a színpadokon. Legyen szó akár egy balettművészről vagy színésznőről, hiszen egy bizonyos kor után át kell értékelni mindent az időben a színpadon is. Elisaveta Grusinszkaja szembesül azzal, a nőiesség hervad, halványul, akárcsak a siker. A keserűsége akkor múlik el, amikor jön valaki, aki megdobbantja a szívét. Három jó mondattal újra a színpad felé repíti. Abban a pillanatba ismét vágyik alkotni. Egyfajta lenyomat ez a művészetről, annak belső mozgatóiról, tölteiről, hiszen a test öregszik, a lélek viszont ugyanolyan gyermeteg, naiv marad, mint fiatal korban. Azt is üzenheti az ő történetene nekünk, hogy minden kornak adott a szépsége, és ne meneküljünk ez elől. Örülni kell annak, az ember az idő múlásával tapasztaltabb lesz, mert nagyívű dolgokat élhetett át. Bizonyos életszakaszokban máshová tolódnak a hangsúlyok. A mi zenés szakmánkban, vagy például egy balett-táncos életében még hatványozottabban jelenik meg az idő. Ma negyven, ötven, de még hatvan évesen is gyönyörűek a nők a színpadokon, ám bizonyos szerepkörökben már elveszik a gyermeki báj, átkúszik azon az időn, ami a műfaj fiatal karaktereit körbefonja. Megéreztem ezt, váltottam színházat, szerepkört. Nem akartam boldogtalan színésznő lenni, szerettem volna megmaradni boldog színésznőnek."
Harmadik kép: A játék öröme
Vásári Mónika visszatért az Operettszínházba, rendszeresen játszik ott. Szerepel a Doktor Balaton sorozatban, rövidesen új epizódokkal folytatódik a történet. Nagy örömére bekerült az Ég tartja a Földet most készülő musicalbe, amit Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde írt Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Zsófia szerepét formálja meg. Az előadást most próbálják Budapesten. Az áprilisi fővárosi bemutató után június 4-én a fertőrákosi barlangszínházban látható a nagyszabású produkció. A színművésznő szerint fantasztikus a zene, magával ragadó a történet. Cseke Péter rendező vezetésével nagyszerű csapat állt össze, izgalommal várják a közönséggel való találkozást.
Vásári Mónika azt mindig érzi, fontos az életben a hit, hogy értelmet adjon a napoknak, érdemes legyen felébredni a reménnyel. A most készülő musical közben szerinte jó arra gondolni, mindig akadnak közöttünk példaképek, kiválasztott emberek, akiknek csillag ragyog a homlokán, és örülni kell nekik, követni őket, figyelni rájuk.
Talán ennek köszönhető, a színművésznő mindig játszani indul el otthonról, soha nem dolgozni, legyen szó próbáról vagy előadásról. Neki örömet jelent, hogy színpadra állhat. Nem tekinti munkának a színészetet, inkább egy nagy, közös játéknak a többiekkel, a nézőkkel. Lehet, ezt génjeiben hordozza, hiszen Fedák Sári anyai ágon távoli rokona, a nagypapája unokatestvére volt.
"Furcsa, nagyon sokáig nem foglalkoztam ezzel a családi kötődéssel, talán azért, mert tényleg sokat játszottam, rengeteget voltam színpadon. Még a főiskolán mondták, esetleg változtassak nevet - ne édesapám nevét, hanem édesanyámét viseljem, aki Fedák Katalin - hátha ez előnyt jelent majd a pályán. Nem gondoltam így. Időről-időre felbukkant az életemben a múlt, a családi gyökerek egy-két szelete, mert több olyan úgynevezett nadrágszerepet játszottam a pályafutásom alatt, akár ő. Fedák Sári volt Kukorica János, én meg Mária főhadnagy, vagy Robin Hood. Még soha nem akadt annyi időm, hogy beleássam magam az életébe. Játszottam monodrámát, a Lola Blaut, minden pillanatát nagyon szerettem. Lehet, egyszer megtörténik az is, Fedák Sári leszek a színpadon. Közösek a gyökereink, szeretek játszani."
