A Kecskeméti Nemzeti a Kecskeméti Nemzeti Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett zeneszerzője, karmestere és vezénylő korrepetítora A cigánylány tánca címmel írt rapszódiát zongorára és szimfonikus zenekarra, amelyet a Nagyszínházban rögzítettek február 1-jén. Látó Richárd mesélt a zenemű születésének körülményeiről, illetve arról, hogyan éli meg ezt a különös időszakot, amelyhez hasonlót még nem tapasztalt pályafutása során.
Látó Richárd
Látó Richárd szerzeményeit több ízben sikeresen bírálta már el az utóbbi években a Nemzeti Kulturális Alap Zeneművészet Kollégiuma. 2014-ben írt szimfonikus oratóriuma egészen Los Angelesig jutott. Ezt követően egy zongoraversenynek szavaztak bizalmat: így született a Requiem - Fantasy Piano Concerto zongorára, szimfonikus zenekarra és narrátorra. Sirkó László, a Kecskeméti Nemzeti színművésze volt a narrátor a műben, Kovács Levente játszotta a szólót és a Szegedi Szimfonikus Zenekart vezényelte a szerző, aki édesanyja emlékére írta ezt a darabot. 2018-ban szintén az NKA pályázatára íródott A cigánylány tánca, majd a legutóbbi sikeres elbírálásnak köszönhetően felvétel is készült a rapszódiából.
“Cseke Péter direktor és Károly Katalin zenei vezető egyaránt áldását adta rá, hogy a Kecskeméti Nemzeti nagyszínpadán próbálhassuk és rögzíthessük a művet, amiért rendkívül hálás vagyok” - mondja Látó Richárd, aki a színházi munkán kívül zeneszerzőként ad teret kreativitásának: “leülök zongorázni, és dallam születik azokból az ingerekből, amik aznap értek”.
Vajon milyen körülmények ihlették A cigánylány táncát? “Édesanyám halála óta nem sírtam. Gyülemlett bennem a tengernyi negatív érzelem, növekedett egy tüske. Akkortájt a munkába menekültem. Amikor azonban Kovács Levente a szegedi Requiem-bemutatón letette az utolsó hangot, felszabadult bennem valami: mintha legördült volna egy hatalmas kő a lelkemről. Elérkezett ezáltal az életemben egy olyan időszak, amikor elengedtem azt, akit oly nagyon gyászoltam. Elfelejteni soha nem fogom, de képes lettem a történtek elfogadására. Ekkor úgy éreztem, kell most egy másfajta érzelmekből táplálkozó zenét írnom, hogy ezúttal ne a szenvedést, a depressziót és a gyászt plántáljam egy műbe, hanem szülessen valami vidám és felszabadító.”
Látó Richárd és felesége
“Elkezdtem próbálkozni különböző motívumokkal. A virtuóz zongorajátékot szerettem volna szenvedéllyel megtölteni, mivel hiszem, hogy enélkül nem lehet játszani, zenélni. Összegyűjtöttem tehát azokat a zenei gondolatokat, érzelmeket, amelyek mostanában bennem kavarogtak és elindultam velük” - meséli a rapszódia születéséről Látó Richárd, akit ebben a munkafolyamatban is inspirált nagy példaképe, Szergej Rahmanyinov. “A második tétel motívumai már akkor megfogantak bennem, amikor megismertem és elkezdtem udvarolni a feleségemnek. Akkor évekre félretettem, de most elővettem, kidolgoztam és köréjük építettem az egész kompozíciót.”
Madarász Éva
Egy lány, egy nő táncát zsigerből a szenvedélyes, sugárzó, erőteljes érzelmekkel azonosítjuk. A zeneszerző fő karaktere A cigánylány táncában ugyanilyen tüzes, lángoló és inspiráló.
“Remekül illeszkedtek ebbe a víziómba Madarász Éva és Kovács Levente zongoraművészek. Éva játssza a zongoraszólót a műben, hiszen nőként azonosulni tud ezekkel a bensőséges pillanatokkal, ezáltal kiválóan meg tudja formálni és mutatni őket. Levente a különböző zenekari részekből játszik részleteket - a fuvolát, a klarinétot és a fúvósokat, én pedig kísérem őket. Tóth Jázmin, színházunk koncertmestere élő hegedűszólóval, illetve Ferencz Bálint színművész narrációval járul hozzá a mű teljességéhez. Nagy örömömre szolgál, hogy ők is elfogadták a felkérésem erre a közös munkára.”
Kovács Levente
A videófelvétellel nem áll meg A cigánylány tánca, sőt, nagy tervei vannak a szerzőnek vele a későbbiekben. Ehhez azonban enyhülnie kell a járványügyi korlátozásoknak. Látó Richárd optimizmussal tekint a jövőbe.
“Bízom benne, hogy egyszer úgy, ahogyan megálmodtam, egy 40 fős zenekar viszi majd színpadra A cigánylány táncát. Hiszem, hogy ennek is elérkezik az ideje és akkor bízom benne, hogy a várt hatás sem marad majd el…”
Látó Richárd 1996 óta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatának tagja, de a mostanihoz még csak hasonló időszakot sem élt meg a teátrumban.
A színház - várva a vírus lefolyásának enyhülését és ezáltal a korlátozások oldását - nem szakította meg a munkát, folyamatosan zajlanak a próbák az eredeti évadterv szerint. Látó Richárd az évad első felében a Légy jó mindhalálig című musicalt hangszerelte és vezényelte, a munkaóráinak zömét ezzel a darabbal töltötte. Ezt követően az Egy csók és más semmi zenekari próbái is sikeresen lezajlottak, ám a hatályos szabályok értelmében nem tudtak együtt próbálni a színészekkel.
A zenész pozitív életszemléletének köszönhetően igyekszik előnyt kovácsolni a kialakult helyzetből: alkotással próbálja túlélni, hogy hónapok óta nélkülöznie kell az élő előadásokat.
Látó Richárd
“A színházban érzem magam biztonságban, megnyugtat az illata, az itteni rend. A kinti világban nem találom a helyem. Sosem hittem volna, hogy ilyesmit valaha megélek. Szomorúvá tesz, de ami igazán fáj, hogy a kisfiam is részese, szenvedője ennek. Ugyanakkor igyekszem feldolgozni, és próbálok belőle inspirációt nyerni. Márciusban született több alkotásom, például az Üres a színház című, amelyet közreadott a teátrum” - idézi fel.
Normál körülmények között a színházi évad sűrű munkafolyamatok egymásutánja, ilyenkor kevésbé jut ideje azon ötleteinek megvalósítására, amelyek a színházi teendőin túl fogannak meg benne. Most van rá módja, hogy a zongoránál ülve új művekben manifesztálódjon a kreatív energiája.
A Kecskeméti Nemzeti zenekara ugyancsak örömmel fogadja, ha legalább próbálni összeülhetnek a színpadon. Nemrég a Légy jó mindhalálig című musicalből tartottak emlékpróbát.
A Kecskeméti Nemzeti zenekara
“Nagyon várták, hogy újra bejöhessenek játszani. Bizonytalanságot éreztem rajtuk, de nem a játékukban, hanem az alaphangulatban. Mindenkiben ott motoszkál a nagy kérdés, hogy mikor játszhatunk a nézőknek, hiszen nem magunkért, hanem a színházért és a nézőkért dolgozunk. Az az izgalom éltet bennünket, amit estéről estére az előadások jelentenek, amikor a végén megfordulok a karmesteri pulpituson, és azt látom, hogy csillog az emberek szeme. Most ez hiányzik rettenetesen. Ezt a néző és alkotó közti találkozást semmilyen digitális technológia nem tudja reprodukálni” - panaszolja Látó Richárd.
A művész küldetésének tartja a fiatalabb generációk bevonását a zene világába, és nagy szomorúsággal tölti el, hogy a járványhelyzet most ezen misszióját is akadályozza.
“Nemcsak a színház lüktető élményét vette el tőlem a vírus, hanem mindazt, amiért eddig fáradoztam. Cegléden 2006 óta tanítok egy művészeti iskolában zenés mesterséget. Egy kedves diákomnál kitartó munkával elértem, hogy legyőzze a kishitűségét és merjen énekelni mások előtt. Az eredmény az lett, hogy A padlás című musical iskolai előadásában a legnagyobb kihívást jelentő énekes szerepet játszotta el. Nemrég viszont kiderült, hogy a bemutató óta nem énekelt, mert nem tudtunk tovább haladni ezen az úton a járványhelyzet miatt.”
Igyekszik azonban bizakodóan tekinteni a jövőbe és hisz benne, hogy egyszer eljön az az időszak az életünkben, amikor már csak “nevetni fogunk” ezen az egészen.
Írta: Sárdi Barbara
Fotó: ifj. Háry Péter
Forrás: kecskemetinemzeti.hu
