Edmond Rostand mindössze 29 évesen, a 19. század végén – a naturalizmus, a realizmus, és a többi ‘izmus’ térhódítása közepette – úgy döntött, egy romantikus hősről ír drámát. „Rostand – mondja Ady – lement a századok kriptájába, s föltámasztotta Cyranót.” A dráma alakját megihlető Cyrano Molière kortársa, nagyszájú párbajhős és író-költő volt, akinek legnagyobb műve – Rostand szerint – saját kalandos katonaélete.
Az általa ihletett, 1897-ben bemutatott darabot még abban az évben kétszázszor, pár éven belül ezerszer játszották a Théâtre de la Porte Saint-Martinban, a nagyorrú virtuóz alakja pedig azóta foglalkoztatja a színházi és filmes alkotókat. Említésre méltó többek között az 1990-es Cyrano de Bergerac-film Gérard Depardieu főszereplésével, vagy a 2019-es Martin Crimp-féle színpadi átirat, amelyben már nem alexandrianusban, hanem slamben beszél Cyrano. A kortárs magyar színpadoknak is visszatérő alakja: a Nemzeti Színházban 2016-ban bemutatott Cyrano (Egy szerelem komédiája) című előadásban öt színésznő játszotta Roxane-t Fehér Tibor Cyranója mellett (rendező: David Doiashvili), Budaörsön pedig 2025-ben mutatták be a Crimp-adaptációt Böröndi Bencével a főszerepben (rendező: Pelsőczy Réka).
Vladimir Anton korábban dolgozott már Szolnokon, 2025-ben például Vízkeresztet rendezett, idén pedig a Cyranóval tért vissza a társulathoz, az előadás címszerepét Barabás Botond alakítja. A nyitójelenetben a színészek beültek a nézőtérre, és közösen várták a nézőkkel az előadás kezdetét – ritkán van lehetőség ilyen kapcsolat szemtanújának lenni, ami a Cyrano alatt végig érezhető volt a nézőtéren: szívügyük ez a színház és ez a társulat.
Az előadás Cyranót nem hatalmas orral, horgas maszkkal vagy más effélékkel ábrázolja, csak egy embert látunk, egy eszes, vicces, jó kiállású, hétköznapi embert, akinek látszólag mindene megvan. Akkor miért utálja magát? A főhős abban a tudatban nőtt fel, hogy taszító és nevetséges minden nő számára, hiába mond neki bárki bármi mást, az határozza meg a tetteit, hogy nem tartja magát elég jónak.
Ez a küzdelem akkor válik egyértelművé, amikor bepillanthatunk belső világába: a színpadon egyszer csak táncoló orrok veszik körül Cyranót, és tovább szítják önutálatát. Még az erkélyjelenetnél is ott vannak: Christian úgy jut fel Roxane-hoz, hogy egy hatalmas, orr alakú tartóoszlopra lép – szimbolikusan eltapossa Cyranót –, hogy a lányt meghódíthassa. Hatásos dramaturgiai döntés volt ezt a jelenetet ezen a csúcsponton lezárni (a drámában Cyrano maga győzködi Christiant, hogy másszon fel a csókért), hagyta az előadás, hogy a néző azonosulhasson a kikosarazott férfi fájdalmával, aki mint „éhes Lázár, a csókok lakomáján” lent áll a sötétben a hatalmas orr-pillér előtt. A dramaturg Kész Orsolya, aki az előadáshoz egy új, 2020-as fordítást használt (fordítók: Várady Szabolcs és Bognár Róbert). Ez a jó ritmusú és humoros szöveg tele van friss dramaturgiai ötletekkel, mint például Ragueneau verse a tojáshabról, a polgárok harci kiáltásai, vagy hogy Cyrano a tömegtől kapott szavakat beleimprovizálja a verspárbaj jelenetébe.
Rostand romanticizáló világát díszes, élénk színű, részletgazdag kosztümökkel adta vissza Matyi Ágota jelmeztervező. Minden szereplőnek volt egy, a saját karakteréhez illő, hangsúlyos fő színe, ezek beszédességét is érdemes volt követni, például Roxane ahogy egyre szerelmesebb lett, rózsaszín ruhája úgy változott Christian kékjéhez hasonlóvá. Tóth Kázmér díszlete – az erkélyt tartó orr-oszlop, a pékség, a homokzsákok a harctéren, amik végül Christian számára a másvilágra vezető lépcsőkké válnak – a fénytechnikával együtt filmszerű képeket teremtett a színpadon. Cyrano ellenfényben ül, egyedül, csak a körvonalai látszódnak, fején a díszes tollú kalap. Az árnyékában ott van minden, amit nem mondhat ki: hogy nem akar nevetséges lenni, de szerencsétlenségére a legcsúnyábbként mégis a legszebb lányba szeretett bele, akinek naponta két levelet ír a frontról. Ebbe a képbe van belesűrítve Cyrano egész árnyék-léte, ahogy egyszerre minden és semmi Roxane számára, egy súgó saját élete darabjában, ahol helyette „szép volt Christian és lángész Molière”.
Ha már Christian: a szereplők közül egyedül az ő nevét ejtették magyarosan, talán kikacsintásképp, mivel az őt játszó színész neve is Krisztián (Csákvári Krisztián), aki egy hebrencs, néha esetlen fiatal katonát alakított, aki a szíve mélyén méltatlannak tartja magát az igaz szerelemre. Mintha Cyrano fiatalkori önmaga lenne, lehet ezért is nyeri el pártfogását. Szerelme, Roxane (Biró Panna Dominika) kezdetben a „Szeretek valakit – és ő nem is tudja” mondattal egyensúlyoz Cyrano és Christian szerelme között: egyik fele a szellemességet, másik a fiatalságot nem tudja nélkülözni a szerelemből, nem lehetett nem elragadtatással és olykor haraggal nézni a sorsát, ahogy végigkövetjük a boldog fiatal lángolásból addig, míg elveszíti mindkét szerelmét. Barabás Botond játéka Cyranót egy olyan – szerelmében sebezhető – férfiként jeleníti meg, akinek hangja, kiállása mind azt sugallja, hogy a nagy orr nem más, mint az önbizalomhiány, ami láthatatlanul megkötöz egy máskülönben kívül-belül szép embert.
Egyik szereplő sem kiismerhető, egyfedeles jellem: az előadás meghozza az ember kedvét, hogy elolvassa az alapművet, hogy több időt tölthessen a karakterekkel, és bogozhassa a titkaikat. Miért nem ismeri fel Roxane az igaz szerelmet? Vajon Cyranóba bele tudna szeretni, vagy csak hitegeti a férfit haldoklásakor, ahogy Cyrano is hazudik Christiannak („Mindent tud s a tied egészen!”)?
Itt senki nem lesz igazán senkié. Cyranónak megmarad a becsület, Roxane-nak egy elképzelt szerelem, Christiannak egy őszintétlen kapcsolat. Talán minden máshogy történik, ha Cyrano ráébred, ami a nézőtérről egyértelmű: az orra, bár a csúnyaság átkának tűnik, igazából áldás, hisz a költőiségét, humorát és érzékenységét is az orrának köszönheti, végső soron tehát pont ez teszi őt széppé.
Szerző: Pálfi Zsófia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac
Szigligeti Színház, Szolnok
Rendező: Valdimir Anton
Játsszák: Barabás Botond, Biró Panna Dominika, Csákvári Krisztián, Dósa Mátyás, Mészáros István, Radó Denise, Molnár Nikolett, Zelei Gábor, Horváth Ábel Olivér, Horváth György, Gombos Judit, Kinczel József, Lugosi Claudia, Ónodi Gábor, Cseke Lilla Csenge, Pertics Villő, Polgár Kristóf, Tárnai Attila
Bemutató dátuma: 2025. október 3.
Fotó/Forrás: Kedves Kata / Szigligeti Színház
Az eredeti kritika a Fidelióban jelent meg: ITT OLVASHATÓ!
