2026. márc. 18., szerda

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete 2025-ben több olyan szakmai programot indított el, amelyek közös célja a vidéki színházi műhelyek munkájának erősítése, láthatóságának növelése, valamint az intézmények közötti szakmai együttműködés elmélyítése.

Az Egyesület munkájának egyik legfontosabb alapelve a közösség ereje: az, hogy közösen olyan kezdeményezéseket tudnak létrehozni, amelyek nemcsak az egyes intézmények számára teremtenek lehetőségeket, hanem a teljes vidéki színházi struktúra szakmai súlyát és érdekérvényesítő képességét is erősítik.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete tavaly meghirdetett VISzEM elnevezésű programja igyekszik átvenni a Thália Színház eseményének, a Vidéki Színházak Fesztiváljának szerepét. 

A VISzEM - pályázat keretében a 21 tagszínház lehetőséget kap, hogy az aktuális évad során a főváros két kiemelt színházában, a Nemzeti Színházban és a József Attila Színházban bemutassa egy művészileg kiemelkedő, saját előadását. Az egyesület célja, hogy támogatásával biztosítsa, kiegészítse a fővárosi megjelenéshez hiányzó anyagi forrást, közvetítsen a színházak között és megszervezze a budapesti vendégszereplést. A VISzEM programja a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósul meg. 

2026. március 17-én a Nemzeti Színházban a VISzEM program díszelőadását láthatták a meghívott színházszakmai vendégek, a Győri Balett és Győri Nemzeti Színház társulata Kodály Zoltán: Romance / Székelyfonó című művét mutatta be.

A VISzEM programban Budapesten, a közeljövőben még megtekinthető előadás:

Nemzeti Színház: 

- május 14. - Nagyszínpad - Pécsi Nemzeti Színház: A király beszéde 

 

Fotók: Eöri Szabó Zsolt

Az első fotón (balról jobbra):

Velekei László, a Győri Balett igazgatója
Dr. Fülöp Péter, a Nemzeti Színház gazdasági és operatív igazgatója
Dr. Vadász Dániel, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatója
Barnák László, a VISzE alelnöke, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója
Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója
Kirják Róbert, a VISzE elnöke, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója
Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Színház igazgatója
Dolhai Attila, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója
Herczeg T. Tamás, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója

A második fotó a díszelőadás részlete.