Máshol van az igazság
A Máshol van az igazság című előadást mutatták be a Zenthe Ferenc Színházban a magyar kultúra napján!
Izgalmas előadást produkált a salgótarjáni társulat Ödön von Horváth művéből.
A világirodalom beláthatatlanul gazdag tárházában kitüntetett szerepük van a drámai műveknek, merthogy a szerzők eleve nem csak, és sokszor nem is elsősorban olvasásra szánták írásukat, hanem színpadra, közönség elé. Ezen alkotások – kissé leegyszerűsítve – vagy tragikus, vagy éppen humoros, komikus felhangúak. Példaként említhetők a korai görög drámák, Shakespeare néhány műve, Goethe Faustja, Katona József Bánk bánja, a szintén magyar, sőt, nógrádi Madách Imre Az ember tragédiája című írása, míg ellenkező esetben a Mágnás Miska, a Hyppolit, a lakáj említhető. A műfaji besorolás nem jelent értékrendbeli megkülönböztetést. Annál is kevésbé, mert nem ritkán előfordul, hogy egyazon művön belül is jelen van az írásoknak mindkét típusa, hangulata. E megállapításnak szerepe van a Zenthe Ferenc Színház januári, a Kultúra Napján bemutatott legújabb előadásában, a Máshol van az igazság című helyenként komikus drámában is.
Ödön von Horváth
Máshol van az igazság színmű
fordította: Thurzó Gábor
Hudecz, a köztiszteletben álló állomásfőnök egy váratlan esemény hatására végzetes hibát követ el, tragikus vasúti szerencsétlenség okozója lesz. Vajon mit vált ki mindez a kötelességtudó vasutasból? És mit vált ki a helyi lakosokból, ahol mindenki mindenkit ismer? Hudeczet olykor ünnepelt hősnek, máskor pedig aljas bűnözőnek kiáltják ki. Megveszekedetten keresik a felelőst. Csakhogy ahány ember, annyi igazság.
Ödön von Horváth drámája nem csupán lélektani mélységeket rejtő sorstragédia, hanem izgalmas krimi és társadalmi kórkép egyszerre.
„Létezik-e egyetemes igazság? Az előadás ezt vizsgálja egy kis település lakóközösségének életén keresztül, napjainkban, Nógrád megyében, valahol a 81-es számú vasútvonal mentén Somoskőújfalu és Hatvan között.” (Ágoston Péter)
Szereposztás, további infók: https://www.zentheszinhaz.hu/index.php?page=26&darab_id=492