Lélekerősítő évadunk harmadik nagyszínházi bemutatója egy nagyon különleges vállalkozás, hiszen nagyon régen volt a Veszprémi Petőfi Színház színpadán Shakespeare darab. Emellett pedig egy régi vágyunk teljesül azzal, hogy határon túli színészeket, egyetemi hallgatókat köszönthetünk a szereplőgárdában, akik – nagy örömünkre – Színházunknál töltik gyakorlatukat. „Nagyon örülünk, hogy ez a misszió, ami mellett mi elköteleztük magunkat, elindult és itt vagytok velünk! Reméljük, jól fogjátok magatokat érezni nálunk, a Társulatban!” – köszöntötte a két fiatalt Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, majd jó munkát, kitartást kívánt az induló próbafolyamathoz.

„Ez egy ünnepi pillanat számomra és nagy vállalkozás is egyben, hiszen nagy a szereplőgárda, sok pici, de fontos dologból épül fel a darab, mely mellett mindegyik szereplőnek lényeges mondanivalója van, nagyon beszédesek, és képviselnek ügyeket. Minden tulajdonság, ami bennünk emberekben megtalálható, megjelenik a színpadon, a szereplőkben. Rengeteg filozófia is van a darabban, hogy mi jelent a hatalom, a társadalomban való élet és mit jelent az, ha az ember kimegy ebből az egészből valamiféle szabadságot keresve, hol találja meg azt.” – vezette fel a darabot a rendező, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész. Azt is hozzátette, hatalmas szellemi izgalom foglalkozni ezzel az előadással, nagyon jó a nyelvezete, melyhez hozzásegít Szabó Lőrinc kiváló fordítása is. Elárulta, nagyon hangsúlyos a képzelet, a fantázia, mind a szereplők, mind a nézők részéről, ugyanis a tér kellékekkel és anélkül is egy „nagy freskót” ad ki.

Az előadás előzetes tervek szerint novemberben kerül bemutatásra a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek, valamint vendégszereplőinek főszereplésével.

Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátéka a szerző egyik legcsodálatosabb és legjátékosabb darabja, mely szembesít a világ gazdagságával, számtalan kis ellentétével és feszültségével. A szerelem hangján, filozofikusan, a testvéri szeretet és gyűlölet jól ismert hullámvölgyeivel zajlik a történet, a féltékeny és követelőző, a párjáért szélsőségesen megküzdő, még a fiú szerepet is vállaló leány mesteri rendezésében. Jól ismert, kedves alakok tűnnek fel és elhangzik az ismert monológ is: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő…” A gonoszság, az ármány bátorsággal legyőzhető.