A fokozódó járványügyi helyzet egy különleges olvasópróbát hozott magával, így csökkentett létszámban voltak, akik – a Színház szabályzatát betartva – személyesen vettek részt az olvasópróbán, és voltak, akik online csatlakoztak a délelőtthöz.

„Tisztelettel köszöntök mindenkit következő bemutatónk olvasópróbáján. Külön köszöntöm Bozsó József rendező urat, aki a Hagymácska című orosz népmesét színpadra adaptálta. Örülünk, hogy Kocsák Tiborral ismét együtt dolgozhatunk, mint zeneszerző. Libor Kati most is nagyon bájos, nagyon kedves díszletet és jelmezeket tervezett. Örülök, hogy ilyen népes csapattal el tud indulni az olvasópróba!” – nyitotta meg a délelőttöt Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál. „Mivel a próbák a járványügyi helyzet miatt halasztásra kerülnek, ezért most egy picit otthoni munka következik, de reméljük, hogy hamarosan újra élőben itt lehetünk és elindulhatnak a színpadi próbák! Jó munkát kívánok mindenkinek!” – tette hozzá Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser.

Bozsó József már nem először jár és rendez Színházunkban, többek között a Rigócsőr királyfi és a Bob herceg is az ő nevéhez köthető. „Ez a harmadik mesedarabom, amit Kocsák Tiborral együtt fogunk bemutatni.” – tette hozzá, majd jó munkát kívánva mindenkinek kezdett bele az olvasópróbába.

A szereplők között régi és új Társulati tagok is láthatóak lesznek majd, valamint számos fiatal tehetség is közreműködik a produkcióban.

A mesemusical során a gyümölcsök és zöldségek mesebeli világába csöppenünk, ahol Hagymácska küzd nagyszülei, Hagymama és Hagypapa jogaiért a zord Tormagasságos urasággal és uborka hadseregével szemben. Segítségére vannak barátai, akik különböző csínytevésekkel, tréfákkal törnek borsot az uraság orra alá.

Forrás: petofiszinhaz.hu