2021. máj. 20., csütörtök

A 2020/21-es évadra bérletet váltott nézőkkel színházunk Szervező- és Jegyirodájának munkatársai telefonon és emailen folyamatosan veszik fel a kapcsolatot, hogy bérleteikben meghirdetett előadásaik pótlási időpontjairól részletes tájékoztatást nyújtsanak.

Június 4-én és 5-én – 6-ai esőnappal –, 20.30 órai kezdettel az ÉDES CHARITY című Tony-díjas Broadway-musical lesz ismét látható Staub Viktória és Rák Zoltán főszereplésével a Szabadtéri színpadán; a Móricz Zsigmond Színház nagy sikerű, élőzenekaros produkcióját Horváth Illés rendezte. A romantikus nyáresti előadásélmények hangulatát garantáltan visszaidéző darabról bővebben itt olvashatnak.

A NAPSUGÁR FIÚK című örökzöld Neil Simon-vígjáték Puskás Tivadar és Horváth László Attila főszereplésével, valamint Puskás Peti és Dallos Bogi közreműködésével június 11-én érkezik a Szabadtéri deszkáira, melynek bérletpótló és bérletszünetes, 20.30 órakor kezdődő előadásai további öt alkalommal, június 12-én, 14-én, 16-án, 17-én és 18-án is láthatók lesznek (esőnapok: június 13., illetve 20.). A nevettető fordulatokban bővelkedő amerikai komédia új nyíregyházi bemutatójáról bővebb információ itt olvasható.

Júniusi előadásaink sorát egy másik zenés Broadway-klasszikus, a Barbra Streisanddal készült filmváltozat révén világhírűvé vált FUNNY GIRL című musical bérletpótló előadásai zárják, melynek főszerepeiben Gulácsi Tamás partnerei felváltva Kosik Anita és Sári Évi lesznek. A Jászai-díjas Szente Vajk legújabb, a nyíregyházi teátrum társulatával készített élőzenekaros nagyszínpadi produkciója június 24-én, 25-én és 26-án 20.30 órakor debütál Nyíregyháza csillagtetős színpadán (esőnap: június 27.), melyről bővebb információk itt érhetők el.

A Szabadtéri Színpad júliusi és augusztusi programjairól később adunk tájékoztatást.

A Rózsakert Szabadtéri Színpad programjaira online jegyvásárlás ezen a linken érhető el (jegyértékesítési felületünkön előadásainkat fokozatosan tesszük közzé).

A Szabadtéri Színpad látogatásának legfontosabb aktuális tudnivalói itt olvashatók.

Felhívjuk kedves Bérletes Nézőink és Jegyvásárlóink figyelmét, hogy a Rózsakert Szabadtéri Színpad jelenleg csak érvényes védettségi igazolvány birtokában látogatható. Kérjük, hogy belépéskor készítsék elő védettségi igazolványukat és személyazonosításra alkalmas okiratukat (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy jogosítvány).

Felmerülő kérdések esetén a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájának munkatársai az alábbi elérhetőségeken állnak rendelkezésükre:
Új cím: 4400 Nyíregyháza, Színház utca 2.
Tel.: +36 42/507-006, +36 30/303-2875, +36 20/233-2926
Email: szervezes@moriczszinhaz.hu

Nyitvatartás: hétköznap 9.00–17.00 óráig

Tartsanak velünk; vegyünk új lélegzetet a Rózsakert Szabadtéri programjain – ismét, együtt!

Móricz Zsigmond Színház

Forrás: moriczszinhaz.hu