„Régóta dédelgetett álom ez, ami hosszú idő után valóra vált sok másik mellett. Természetesen, az is közrejátszott, hogy a táboraink alkalmával az ifjúsággal egy nagyon közvetlen kapcsolat alakult ki. A személyiségfejlesztés és az érzékenyítés az egyik fő célom; úgy gondolom, nagyon nagy feladata a mai társadalomnak, hogy az ifjúsággal ilyen megközelítésből is foglalkozzon.” - kezdte a PetőfIfiAkadémia megálmodója és vezetője, a nemrég mentálhigiénés szakemberként is végzettséget szerzett Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser. „Nagyon nagy indok volt, hogy a színházi utánpótlás képzését előkészítsük, hiszen ez egy pályaorientációnak is megfelel. 12-18 év közötti diákokkal nagyon szépen, játékosan, de részletesen és mélyrehatóan szeretnénk megismertetni a színház világát. Így el tudják dönteni, hogy milyen irányba szeretnének szakosodni, ha ezen a területen maradnak.”

A PetőfIfiAkadémia során az összes színházi szakmába beleláthatnak a diákok a szakoktató (tárvezetők), illetve belsős- és külsős, vendég oktatót által is, de szakmai kirándulások is színesítik majd a négy félévet. „Minden kihívásnak tűnik, ami pluszt jelent. Szerintem a kollégáimnak ez egy jó értelemben vett kihívás, amelyhez kedvet kapnak. A reflektorfényben mindig a művészek állnak, de itt most lehetőségük lesz az évek, évtizedek alatt megszerzett szaktudásukat átadni egy fiatalabb generációnak.” - vélekedett az ötletgazda.

A képzés mindig októberben fog indulni, heti egy alkalommal, szombatonként, nyári szünettel együtt. „Azért kell ilyen hosszúra nyújtani, mert rendkívül sokrétű és változatos ez a kör, amit elméletben és gyakorlatban is meg kell mutatni. Ezen kívül a személyiségfejlesztés, a közösségépítés, az érzékenyítés és a szakmai kirándulások mind-mind színesítik ezt a programot.” - tette hozzá Kellerné Egresi Zsuzsanna. Természetesen, az Akadémiának komoly szakmai szempontok alapján összeállított tanterve és tantárgy tematikája is van, így az első két félévben belekóstolnak minden területbe, hogy harmadik félévtől minden diák ki tudja választani a számára legkedvesebb, legérdekesebb területet, melyet majd szakosodásaként visz tovább és a szakoktatók által még mélyebben elsajátít.
„A gyerekek oldaláról az Akadémia mottója: együtt minden könnyebb! Együtt bármit képesek vagyunk létrehozni! Erre fogja majd a színházi szakma a kollégák által rádöbbenteni és megtanítani őket. A színház és azok oldaláról, akik majd foglalkoznak velük pedig azt emelném ki, hogy jó szakember nélkül nincsen színház! Elengedhetetlen a szakma ismerete és szeretete!” - húzta alá az igazgatóhelyettes-kreatív menedzser.

Az Akadémiának saját Facebook oldala is elindult a tegnapi napon, melyet - szakmai felügyelet alatt - heti váltással a diákok fognak kezelni, és megtölteni tartalommal. Az oldalt Petőfifiakadémia néven találják meg Facebookon! Kövessék Akadémistáink munkáját!