2021. júl. 16. - 2021. júl. 18.

Július 16-án, 15:30-tól egészen 20 óráig a Fagyöngy Egyesület prevenciós előadásokat tart a színházkerttel szemben kihelyezett sátorban a mellrák elleni küzdelem fontosságáról! Szeretettel várja Önöket a Fagyöngy Egyesület! Tegyünk együtt az egészségünkért!

16 órától nyitjuk meg Oravetz Dániel, kihívással élő festőművész kiállítását a Veszprémi Petőfi Színház gyönyörű előcsarnokában. Dánielt gyermekkora óta érdekli a művészet, 2011-ben pedig részt is vett egy terápiás rajztanfolyamon. 2016-ban jelent meg feleségével közös önsegítő kézikönyve, Mentőöv címmel, ami amellett, hogy bemutatja a pszichotikus epizód kialakulásának jeleit, jellemzi a betegség szakaszait, valamint önsegítő módszertanokat tartalmaz, hasznos tanácsokat is ad a család, a közeli hozzátartozók és a pszichiátriai szakdolgozók számára. A megnyitó után stúdióbeszélgetésen vehetnek részt, amely a kihívással élő alkotó életébe enged betekintést.

Fesztiválunk első napján is készülünk Érzékenyítőcske-programmal17 órától találkozzunk a dísztéren egy igazán színes, kreatív aszfaltrajz-versenyen, ahol a téma természetesen az egymás segítése, elfogadása lesz!

18:30-tól Felolvasószínházzal várjuk szeretettel nézőinket Színházunk előcsarnokában. Egy érdekes és fontos témát dolgozunk fel színművészeink - Módri Györgyi, Gaál Attila Csaba és Horváth Csenge - tolmácsolásában. A téma nagyon aktuális és sajnos gyakori, mely ezúttal a megtévesztés lesz. A produkciót 14 éven felülieknek ajánljuk.

Az idén három napos lelki egészséggondozó eseményünket a fesztivál ötletgazdája, mentálhigiénés szakember, Színházunk igazgatóhelyettes-kreatív menedzsere Kellerné Egresi ZsuzsannaNagy Károly apátkanonok és Ovádi Péter országgyűlési képviselő nyitják meg.

Fesztiválunk első napjának nagyszínházi előadásaként a Katona József Színház Lélegezz című darabját láthatják 20 órától nagyszínpadunkon. A gyerekvállalással kapcsolatos dilemmák egész sorát felvető előadás Forgács Péter rendezésében, valamint Pálos Hanna és Vizi Dávid főszereplésében látható. A színházi élmény után érzékenyítő, feldolgozó beszélgetéssel várjuk nézőinket előcsarnokunkban, Kellerné Egresi Zsuzsanna mentálhigiénés szakember és Kardos Klára klinikai szakpszichológus vezetésével. A produkciót 14 éven felülieknek ajánljuk.

Július 17-én 14 órától egészen este 20 óráig ismét várja az érdeklődőket a Fagyöngy Egyesület prevenciós előadásokkal a Színházkertben kihelyezett sátorban.

14:30-tól kiegészítő programmal, Felolvasó színházzal várjuk az érdeklődőket a Színházunk előcsarnokában, ahol Kellerné Egresi Zsuzsanna mentálhigiénés szakember, Színházunk igazgatóhelyettese-kreatív menedzsere dolgozza fel a nézőkkel Kosztolányi Dezső Fürdés című művét, melyet élő tolmácsolásban hallunk Oberfrank Pál, Módri Györgyi, Kőrösi Csaba és Zámbó Dávid előadásában.

16 órától a több mint 30 éves múlttal rendelkező és méltán elismert Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió műsorát tekinthetik meg ugyanott. A tehetséges fiatalok két koreográfiát mutatnak be Sötétség és Ambivalencia címmel.

17:30-tól a IV. Lélektől Lélekig Érzékenyítő Fesztivál állandó résztvevője és fellépője, Társulatunk tagja, angyalkája, a kihívással élő Gyöngyösy Dóra táncos produkciójára invitáljuk Önöket az előcsarnokba, aki kortárs tánccal és új koreográfiával mutatja be a lelkében megjelenő képeket, érzéseket.

Katona Imre kiváló táncművészt – aki néhány évvel ezelőtt még Színházunk színpadán lépett fel - egy baleset megpróbáltatások sora elé állította, de az akadályokon hatalmas lelki erővel, akarással és kitartással túljutott. Hitéről, erejéről, küzdéséről beszélget 18 órától a művésszel Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember.

A második fesztiválnapot nagyszínpadi produkcióval, a budapesti Újszínház - Császármorzsa előadásával zárjuk, melyet Dörner György, Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, színházigazgató rendezésében láthatnak. A kiemelkedő szereposztásnak hála ismét két csodálatos Kossuth-díjas művésznőt köszönthetünk színpadunkon, Esztergályos Cecíliát és Tordai Terit. A kiváló darab olyan felettes szeretetről beszél, amelyre ma különösen szükségünk van… Az előadás után - hagyományainkhoz híven – feldolgozó beszélgetésre is sor kerül Kardos Klára klinikai szakpszichológus vezetésével. A Császármorzsát 14 év feletti nézőinknek ajánljuk.

Július 18-án 14:30-tól 20 óráig ismét a Fagyöngy Egyesület tart prevenciós előadásokat és szűrővizsgálatot a Művészbejáró közelében elhelyezett sátorban, mellyel a mellrák elleni küzdelem fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

15 órától a Színházkertben felállított rendezvénysátrunkban az Orlai Produkciós Iroda Apád előtt ne vetkőzz című előadását tekinthetik meg, Péterfy Bori és Pataki Ferenc főszereplésével. A produkció egy komoly, társadalmunkat foglalkoztató tabutémát dolgoz fel, bepillantva a bántalmazásban élők szenvedéseibe, felvetve egyúttal a kérdést, vajon megtörhető-e a generációkon átívelő torz családi minták sora. Az előadást 16 éven felüliek számára ajánljuk. A darab után érzékenyítő, feldolgozó beszélgetésre invitáljuk Önöket a Színház előcsarnokába, ahol lehetőség nyílik e súlyos jelenséggel kapcsolatos érzések felvetésére, együttesen keresve a kiszakadás lehetőségeit. A beszélgetést vezeti Kardos Klára klinikai szakpszichológus és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember.

Ifjú nézőinknek szóló Érzékenyítőcske programunk keretében 17:45-től tekinthetik meg Gyurkovics Tibor Rád nem lehet számítani és szintén Gyurkovics Tibor Hegedű az osztályban című novellái alapján és Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál rendezésében készült kisfilmjeinket, SzínHázVilág táborunk első turnusának táborozóinak főszereplésével. A kisfilm a kiközösítés és elfogadás bonyolult, összetett témakörét járja körül több dimenzióból, amely korunk jelentős dilemmái közé tartozik. A Színház előcsarnokában megrendezésre kerülő bemutató után a gyermekeket, ifjakat várjuk a témával kapcsolatos érdekes beszélgetésre főszereplésével. Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember vezetésével.

Tóth Károly HR-szakember és kihívással élő kerekesszékes táncművész tavalyi Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesziválunk és Carpe Diem! táborunk során is velünk tartott. Most ismét színpadunkon láthatják nézőink, MÁS-kép-TÁNc? címet viselő egyedülálló produkciójával, melyet az ifjú Carpe Diem! táborozóknak is bemutatott a tavalyi évben. Produkciójával arra kíván rámutatni, hogy saját kereteink között, korlátaink felvállalásával, milyen módon érhetjük el a lényünkből fakadó céljaink megvalósulását, kitartó, küzdelmes munkával. A különleges tánc előadást 18:45-től tekinthetik meg a Színházkertben kihelyezett rendezvénysátrunkban, melyet egy, a táncművésszel közös, valamint Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember által vezetett beszélgetés követ.

Vidám hangvételben, ámde komoly témában szólítja meg a közönséget az Orlai Produkciós Iroda Egy apró kérés című vígjátéka este 20 órai kezdettel nagyszínpadunkon, főszerepben Szávai Viktóriával, Járó Zsuzsával, Debreczeny Csabával és Mészáros Mátéval. A darabban két házaspár az emberi kapcsolatok változatos és színes palettáját tárja elénk. A nagysikerű vígjáték viszonyokról, hazugságról és igazságról szól, őszintén és cinkos humorral. Az előadás megtekintése 14 éves kor felett ajánlott. A budapesti sikerdarabot követően – hagyományainkhoz híven - várjuk Önöket a téma közös „kibeszélésére” gyönyörű előcsarnokunkban. A beszélgetés vezetői Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember és Kardos Klára klinikai szakpszichológus.

Nézőink és a közreműködők biztonsága érdekében a kiegészítő programjainkon való részvétel – korlátozott nézőszám mellett - regisztrációhoz kötött! Egy néző összesen négy főt regisztrálhat be; a regisztrációs karszalagokat kizárólag az előadások előtt tudják átvenni a dísztérre kihelyezett Jegyirodánkban! Három fő előadásunk mindegyikére kedvezményes 1500 Ft-os áron tudnak jegyet váltani. Regisztrálni, illetve előadásainkra jegyet váltani a jegyiroda@petofiszinhaz.hu e-mail címen, telefonon a 20/772-8200-as telefonszámon vagy személyesen Jegyirodánkban (H-P: 9-17), dísztérre kihelyezett Jegyirodánkban (H-P: 10-16) és Kossuth utcai VIP pavilonunkban (H-P: 10-16, Szo: 10-13) tudnak. Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük!

Érzékenyítés színházzal, a színház gyógyító erejének bizonyítása. Ez a Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztivál!

Az élményekkel teli, lelkünket feltöltő háromnapos fesztiválunk minden eseményével segíteni kívánjuk a pandémia miatt kialakult pszichés, mentális problémák, feszültségek feloldását, az emberi kapcsolatok helyreállítását, megerősítését.

Tartsanak velünk, töltődjünk együtt a színház gyógyító erejével!

Szertetettel várunk mindenkit a Veszprémi Petőfi Színházban IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunkon július 16-18. között!

Minden helyzetben közösségben a közönséggel!

Veszprémi Petőfi Színház
8200 Veszprém, Óvári Ferenc út 2.