A Színház mindenkinek jelmondattal egymilliárd forintból elinduló programra a kőszínházak, független társulatok és befogadó intézmények jelentkezhetnek a deryneprogram.hu oldalon a meghirdetett négy alprogramra. Az Országjárás nevű alprogramba a befogadó intézmények, valamint kőszínházak és független színházak jelentkezhetnek előadásaikkal. A bekerülő előadásokról kuratórium hoz döntést. Ifjúsági előadással, vígjátékkal, komédiával, drámával, vagy tematikus nemzeti ünnephez kötődő előadásokkal is jelentkezhetnek a teátrumok. Az első évben 300 előadást terveznek bevonni a programba, a második évtől már 500-600 produkciót. A Barangoló alprogram pályakezdő fiatal csoportoknak, független művészeknek és művészi társulásoknak ad anyagi lehetőséget arra, hogy létrehozzanak produktumokat szakmai mentorok segítségével. Minden évben előnyt élveznek majd a hiánypótló, 14-16 éves korosztálynak szóló ifjúsági produkciók, valamint a klasszikus magyar szerzők műveit feldolgozó előadások. A létrejövő alkotások belekerülnek majd az Országjáró alprogramba is. A Nyári vándorszínház elnevezésű alprogrammal elsősorban a kistelepüléseket, az első évben főként a már öt éve sikeresen működő Pajtaszínházi programban résztvevő településeket szeretnék megszólítani. A modul másik része a fesztiválok, táborok minőségi programkínálatának bővítését célozza. A Déryné Program keretében megalapítottak egy kis létszámú, saját társulatot, amely az első évben 1-2, következő évektől 3-5 bemutatót hoz létre, a magyar szerzők műveire helyezve a hangsúlyt.

Az Országjárás alprogramra 500 millió forintot, a Barangoló alprogramra 60 millió, a Nyári vándorszínházi alprogramra 50 millió, a társulat létrehozására, működtetésére 20 millió forint jut. A bírálati szempontrendszer során az előadás minőségét és utaztathatóságát veszik figyelembe, prioritást élveznek a magyar szerzők művei, különösen a klasszikus magyar alkotások, valamint az olyan előadások, amelyek üzeneteikkel az adott közösséget építik. Az ötödik szempont a produkció költségének mértéke. A jelentkezés folyamatos, a Barangoló alprogram esetében a határidő szeptember 30-a.